Egyetemi kitüntetettek

Egyetem

Nemzeti ünnepünk, október 23. alkalmából a Debreceni Egyetem három kiváló oktatója, kutatója kapott rangos elismerést a várostól.
Csokonai-díjat a kulturális élet, az irodalom, a művészetek terén kimagasló alkotó tevékenységért, a társadalomtudományok, a közművelődés területén éveken keresztül maradandó értékeket teremtő kiemelkedő munkáért, valamint átfogó életmű elismeréseként adományoz a cívisváros képviselő testülete. Idén Bartha Elek néprajztudós, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi Tanszékének vezetője és Németh Norbert kutatóorvos, egyetemi oktató, zeneszerző, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Sebészeti Műtéttani Tanszékének vezetője vehette át az elismerést.

 

Bartha Elek a Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett etnográfus diplomát, majd doktorált és 1990-ben védte meg kandidátusi, 2002-ben akadémiai doktori értekezését. Fő kutatási területe a néprajz és a vallástudomány. A magyar nép kutatása mellett a finnugor és a balkáni népek néprajzával egyaránt foglalkozik. Közéleti tevékenysége is jelentős: a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Néprajzi Bizottságának tagja, 2006-tól elnöke, a Magyar Vallástudományi Társaság alelnöke, a Magyar Néprajzi Társaság választmányi tagja, a Debreceni Akadémiai Bizottság Néprajzi Munkabizottságának elnöke. Számos tanítványa közül tizennégyen doktori fokozatot szereztek, tizenkét hallgatója jelenleg készül doktori védésre. Az elmúlt két évtizedben számos konferenciát szervezett, amelyekkel nem csak az egyetem, hanem a város hírnevét is öregbítette. Az egyetemi közéletben is jelentős szerepet vállalt: 1992-1997 között oktatási dékánhelyettes, 2001-2004 között az egyesített Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Karának dékánja, majd a DE Tudományegyetemi Karok tudományos elnökhelyettese volt, jelenleg a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese. Pályafutása, országos és nemzetközi szakmai elismertsége egyaránt jelentős: a Magyar Néprajzi Társaság Jankó János-díjában részesült, a finn Kalevala Társaság pedig külföldi tiszteleti tagjává választotta.

 

Németh Norbert 2000-ben kapott általános orvosi diplomát a Debreceni Orvostudományi Egyetemen, 2004-ben PhD tudományos fokozatot, majd egészségügyi szakmenedzser másoddiplomát szerzett. Szakterületéhez kapcsolódóan több bizonyítvánnyal és közgazdász diplomával is rendelkezik. 2013 óta a Sebészeti Intézet Sebészet Műtéttani Tanszékének vezetője. Az aktív tudományos tevékenység mellett zenei tehetsége és műveltsége is kimagasló. A komponálást gyermekkorában kezdte. Kompozíciói között szerepelnek zongora- és orgonadarabok, szólóhangszeres, kamara-, vonós és szimfonikus zenekari, valamint kórusművek, requiem, te deum, misék és operák. Alapítója és három éven keresztül karnagya volt a Debreceni Orvostudományi Egyetem Medikus Kamarakórusának. Tagja a Nemzetközi Kodály Társaságnak, a Magyar Egyházzenei Társaságnak, az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesületnek. Egyik alapítója és vezetőségi tagja volt az A&S Zenei Műhelynek. Oktatói, kutatói és zenei munkája között sikerült harmóniát kialakítania. Zenei pályájának további támogatására a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány Kuratóriuma 2013-ban alkotói ösztöndíjban részesítette.

 

A Hatvani-díjat a közgyűlés azoknak adományozza, akik a város fejlesztése érdekében a természettudományok, a gazdasági élet, az egészségügy, a szociális tevékenység, az idegenforgalom és a környezetvédelem területén kiemelkedő tevékenységet fejtettek ki, valamint átfogó életműveket ismer el vele. Ebben az évben Tóth Csaba, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Urológiai Klinikájának professor emeritusa kapta a kitüntetést.

 

Tóth Csaba 1984-ben hazánkban és a kelet-európai országok között elsőként vezette be a vesekövek és az uréterkövek endoszkópos sebészetét, úttörője volt az endoszkópos epekősebészetnek. A világon egyedülálló módon kombinálta a laparoszkópiát és a percutan vesekő-eltávolítási módszert. 1995-ben a Debreceni Orvostudományi Egyetem Urológiai Klinikájának igazgatói megbízását és egyben egyetemi tanári kinevezést kapott. 2010. szeptember 1-jétől professor emeritusként tevékenykedik. Az oktató munka területén is rendkívül tevékeny: a medikusoktatás mellett az orvos-továbbképzésben, az egyéni szakorvosképzésben és a szakdolgozói továbbképzésben is magas szintű munkát végez. Urológiai előadásai és gyakorlatai igen népszerűek, tudományszervező munkája példaértékű. Csaknem 200 dolgozata jelent meg hazai és külföldi folyóiratokban. Több tudományos rendezvény szervezését és új tudományos együttműködések megkötését koordinálta. Több könyv szerzője, társszerzője, szerkesztője. Gyógyító munkája, szakmai publikációi nem csak itthon, hanem nemzetközi szinten is ismertté tették. 2000-től a Nagyváradi Egyetem tiszteletbeli professzora. A tudományos oktató, gyógyító tevékenysége mellett szenvedélyes fotós. Ember- és természetszeretetének középpontjában az élet szépségének megőrzése áll, ezt közvetítik fotográfia sorozatai is.

unideb.hu