Rövidebb menetidő, sűrűbb vonatközlekedés az új vasúti menetrendben

Gazdaság

Rövidebb menetidő, új, közvetlen összeköttetések és sűrűbb vonatközlekedés jellemzi a 2014. december 14-től életbe lépő vasúti menetrendet – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a MÁV-Start az MTI-vel kedden.

A közlemény szerint a könnyebb tájékozódást az elővárosi vonalakon tavaly bevezetett viszonylatszámozás kiterjesztése segíti, jövőre pedig még több, korszerű elővárosi motorvonat áll forgalomba.

A jövő év végéig mind a negyvenkét új beszerzésű FLIRT-motorvonat forgalomba áll a fővárosi agglomerációs vonalakon, megszépül több vasútállomás, és folytatódnak a vonalátépítések is.

Tovább bővül a menetrendi kínálat Budapest elővárosában: a tavaly bevezetett Kőbánya-Kispest-Kelenföld-Székesfehérvár között közlekedő G43-as gyorsított személyvonat mellett S36-os jelzéssel Kőbánya-Kispest és Tárnok között is átlós viszonylatot alakítottak ki. Kőbánya-Kispest és Kelenföld között az eddigi egy óra helyett így már félóránként járnak majd a motorvonatok. Kőbánya-Kispestről vonattal vagy autóbusszal a ferihegyi repülőtér is elérhető.

Elsősorban a fővárosban tanulók számára nyújt gyorsabb utazást a Sátoraljaújhely és Budapest között pénteken, visszafelé pedig vasárnap, huszonöt perccel rövidebb menetidővel közlekedő Hosszú lépés diákvonat, amely Mezőkövesd és a főváros között nem áll meg. A vasárnapi Hétmérföldes vonat Debrecentől megállás nélkül halad, így húsz perccel rövidebb menetidővel jut el Zajtáról Budapestre.

A pálya korszerűsítése és a menetrend változása révén Budapest és Baja között fél órával csökken a menetidő, a légkondicionált, alacsonypadlós Desiro motorvonatokból álló expressz vonatok két és fél óra alatt teszik meg a Kelenföld-Baja utat.

Szeged és Budapest között december 14-től már naponta tizenhat InterCity vonatpár közlekedik. A Budapest-Pécs vonalon az első Dombóvárról induló és az utolsó Dombóvárra érkező vonat kivételével, amelyek az elővárosban csak Érd-felsőn és Kelenföldön állnak meg, változatlanul ütemes rendben, de Budapest-Pusztaszabolcs-Dombóvár, valamint Dombóvár-Pécs viszonylatban közlekednek a személyvonatok.

A közlemény szerint átszállás nélkül kínálnak közvetlen eljutási lehetőséget a vasúttársaság új járatai a keleti országrész és az osztrák főváros között. A Hortobágy EuroCity Debrecenből, az Avala EC pedig Belgrádból indulva, Kőbánya-Kispesten és Kelenföld állomáson át teremt új eljutási lehetőséget Bécsbe. Az új vonatokkal napi 12 vonatpárra bővül a Budapest és Bécs közötti közvetlen eljutási lehetőség.

Új vasúti összeköttetést biztosít Pozsony, Prága és Berlin érintésével Budapest és Hamburg között a MÁV-Start, egyúttal ötven perccel csökken a Zürich és Budapest közti kapcsolatot jelentő Wiener Walzer EuroNight éjszakai vonat menetideje. Budapest és Szófia között a Serdika vonatpár teremt összeköttetést, a Citadella EuroCity vonatpár pedig ismét Budapest és Ljubljana között közlekedik.

A magyar és a szerb főváros között biztosít új kapcsolatot az Ivo Andric nemzetközi gyorsvonatpár, amely a nyári szezonban hetente egyszer közvetlen eljutási lehetőséget nyújt Budapest és Tesszaloniki között. Nyáron hetente háromszor indulnak vonatok az Adriai-tengerhez, kétszer pedig a Fekete-tengerhez. Split mellett már Rijekát és Várnát is közvetlen vonat köti össze Budapesttel. Kijev és Budapest között a Latorca IC közlekedik, hetente 3-szor Lvov-i kocsival, a korábbi Tisza expressz pótlásaként.

A 2014. december 14-től érvényes menetrendről részletes tájékoztatás található a www.mav-start.hu honlapon, és információ kérhető a MÁVDIREKT 06 (40) 49 49 49-es telefonszámán is.