Egyetemi hallgatóknak írt ki pályázatot az MNB a pénzügyi kultúra fejlesztésére

Egyetem Gazdaság

A pénzügyi kultúra fejlesztésére Pénzügyek felsőfokon – Légy kreatív! címmel pályázatot írt ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) négy közgazdasági felsőoktatási intézménnyel közösen egyetemi hallgatóknak – közölte a jegybank hétfőn az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a jelentkezők négy témakörből – felelős hitelfelvétel, tudatos bankváltás, tudatos bankszámlaválasztás, értékpapírszámla-lekérdező alkalmazás (ÉSZLA) népszerűsítése, befektetési alapok, ingatlanalap – választhatnak.

A pályázatoknál fontos szempont többek közt, hogy megvalósításával a fogyasztók széles köre váljék elérhetővé, a kidolgozott javaslat újszerű, érdekfeszítő legyen, és valós piackutatási adatokon alapuljon – hívja fel a figyelmet a kiíró.

Az elbírálást követően a legjobb 5 pályázati munka készítői lehetőséget kapnak arra, hogy személyesen is bemutassák ötletüket, ezt követően szakmai zsűri választja ki az első három helyezettet.

A nyertes pályázókat az MNB pénzjutalomban részesíti, majd megvizsgálja a leadott koncepció tényleges megvalósíthatóságának lehetőségét, s azt, hogy az beilleszthető-e a jegybank fogyasztóvédelmi tevékenységébe.

Pályázni egyénileg vagy maximum 3 fős csapatban lehet, a pályaművet az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjához kell beküldeni, a beérkezés határideje 2017. március 16., csütörtök 16 óra.

A pályázatról további részletes információ a www.mnb.hu/fogyasztovedelem/civil-halo/otletpalyazat honlapon olvasható.