Kevesebb lakás épül, mert hiányoznak a szakemberek

Gazdaság

Nincs annyi szakember az építőiparban, mint amennyire szükség lenne – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.

A szakember szerint jelentősen nőtt a lakásépítések száma Magyarországon, ugyanakkor az is látszik, az építőipar nem képes tejesíteni az igényeket.

Ezt jelzi, hogy kevesebb lakás épült, mint amennyit a beruházók terveztek – tette hozzá.

Szólt arról is, hogy miközben egyre több új házat és lakást építenek, nem csökkent a használt ingatlanok iránti kereslet. Sokan úgy érzik, hogy a lakásárak emelkedése miatt nincs értelme tovább várni a vásárlással.

Az első negyedévben 2061 új lakás épült az országban, 46,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az egyszerű bejelentések együttes száma 9525 volt, 88,7 százalékkal emelkedett éves szinten – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).