Minden, amit a hétfői csőtörésről tudni érdemes

Helyi hírek

A Vízmű vezérigazgatója közleményben tájékoztatott a csőtörés okairól, részleteiről.

2016. május 2-án 4.45-kor jelezte a központi diszpécser rendszer, hogy a városi hálózaton fenntartott üzemi nyomás intenzíven csökkenni kezdett. A hibahely rövid időn belül azonosítva lett a Csapó utca 78.-80. szám közötti útfelületen, és az ügyeletes szolgálat azonnal megkezdte azoknak a tolózáraknak a zárását, melyekkel a sérült vezetékszakaszt ki lehetett zárni.

Mivel a csőtörésből adódóan a város szinte teljes területén megszűnt a vízszolgáltatás, elsőrendű feladat volt a hibás szakasz kizárása, hogy a szolgáltatást vissza lehessen állítani. A körzetzárási munka eredményeként 6.30-7.00 óra között a város teljes területén sikerült a vízszolgáltatást visszaállítani, még az érintett Csapó utcai szakaszon lévő 10 emeletes szalagházakban is.  A vízszolgáltatás átmeneti korlátozása a Csapó utcai házak legfelső szintjein tartott a legtovább, az épületbe telepített fokozott nyomás biztosító nyomásfokozók újraindítása miatt.

A rendőrség és a katasztrófavédelem illetékes szakemberei segítségével a forgalom elől lezárásra került a Csapó utca – az Árpád-tér Burgundia utca közötti szakaszon-, ami nem csak a zavartalan munkavégzés miatt volt szükséges, hanem azért is, mert az útburkolat jelentős süllyedését is lehetett tapasztalni, amely kockázatot jelentett a közlekedésre nézve is. A nagymennyiségű elfolyt víz vélhetően jelentős üregeket is képezhetett a burkolat alatt, aminek hatására az útburkolat leszakadásának veszélyét sem lehetett kizárni.

A vízszolgáltatás biztosítását követően megkezdődött a hibahely feltárása, az útburkolat bontásával, az átázott talaj kitermelésével. A hibahely feltárásához egy kb. 8 méter x 4 méter szélességű munkagödör kitermelésére került sor. A közel három méter mélységben lévő, 600 mm átmérőjű vezeték feltárásakor megállapításra került, hogy az 30-40 cm nagyságú darabokra van törve. A hibahelyhez való hozzáférést nehezítette, hogy a vízvezeték felett merőlegesen, egy monolit vasbeton közmű alagút helyezkedik el, ez alatt volt a vezeték darabokra törve. A közműalagút alatt is kimosta a talajt a víz, így a vasbeton műtárgy statikai állékonyságát is szükséges vizsgálni, de megállapítható volt, hogy a vízvezeték a keresztező műtárgy alatt teljes hosszban összetört.  A betonműtárgy és a vízvezeték között kb. 50 cm törmelékes, darabos földréteg volt. Ezek alapján joggal feltételezhető, hogy a vezeték nem életkora miatt ment tönkre, hanem a jelentős felszíni közlekedés dinamikus erőhatásai miatt folyamatosan dinamikus terhelést kapott, amelyet a rideg anyagi tulajdonságokkal rendelkező azbesztcement-cső nem volt képes már elviselni.

A hibahely kijavítására rugalmas tulajdonsággal rendelkező polietilén csövet tervezünk beépíteni. Miután ilyen átmérőjű polietilén cső jelenleg nem áll rendelkezésre Magyarországon, így Németországból kell a csövet és a hozzá tartozó csatlakozó szerelvényeket a beszerezni. A szükséges anyagok várhatólag csütörtökre fognak megérkezni.

A tönkrement vezeték cseréje egyedi műszaki megoldást fog majd igényelni, mivel a jelentős méretű és súlyú vezetéket gyakorlatilag be kell fűzni a közműalagút alá.

A forgalom visszaállítása érdekében az elfolyó víz okozta alámosások térbeli kiterjedésének (terület, és mélység) meghatározását sürgős feladat minél előbb meghatározni. Az üregek helyének, és azok nagyságának vizsgálatára talajradaros vizsgálat indul május 3-án reggel. A talajradar képes 6 méter mélységig kimutatni a burkolat vastagságát, az üreg mélységét, az altalaj talajfizikai jellemzőit. A talajradaros felmérés elkészítése a Fővárosi Vízmű Zrt. azonnali reagálása, segítsége révén biztosított, mivel ilyen berendezéssel és felkészült szakemberekkel csak ők rendelkeznek.

A következő napok feladatai:

  1. május 03-04. talajradaros vizsgálat.
  • Egyezetés a rendőrséggel a forgalom helyreállíthatósága érdekében.
  • A közműalagút másik oldalán munkagödör kialakítása a sérült csőszakasz végpontjának meghatározása céljából.
  • Munkaárok, duckeretek elhelyezése a munkagödör kitámasztására.
  • A forgalommal terhelt felszíni terhek miatti acéllemezes kitámasztás kiépítése.
  • A munkaárok fenéksíkjának kialakítása a további munkaművelet elvégzéséhez.
  1. május 05-07.
  • Amennyiben az aláüregelődés lehetővé teszi a forgalom újraindítását, a munkagödör részleges visszatöltése a biztonságos közlekedés érdekében.
  • Az új csővezeték befűzése a közműalagút alá, a régi csővégek, és az új cső illesztése, a kapcsolati idomok beépítése.
  1. május 08-09.
  • Az új cső bekötését követően nyomáspróba, ellenőrzések, és a javított szakaszon az üzemszerű állapot visszaállítása.
  • A munkagödör visszatöltése, az útburkolat helyreállítási munkáinak megkezdése.

A csőtörésből adódó fontosabb adatok:

  • Elfolyt vízmennyiség 1.500-2.000 m3
  • Eltört vízvezeték: NA 600 azbeszt cement cső tönkrement szakasz kb. 6 folyóméter.
  • Kitermelt földmennyiség a munkagödrökből: kb. 180m3
  • Érintett útfelület nagysága kb. 450m2
  • Javítási munkák várható összes költsége: 8-10 millió forint.

A munkálatok aktuális állásáról később is tájékoztatjuk az érintetteket, érdeklődőket.

A vezetékcserével járó kényelmetlenségek miatt elnézést, kérünk minden érintettől, és kérjük megértésüket a kényelmetlenségek miatt.

Ányos József

vezérigazgató

Debreceni Vízmű Zrt.