Tűzijáték Debrecenben

Teltházas volt az idei Karneváléj című műsor

Helyi hírek

Húszezer néző karneválozott Magyarország legnagyobb arénashow műsorában.

A Karneváléj című műsorban – amelyet már negyedik alkalommal rendezett meg a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. augusztus 20-án a Nagyerdei Stadionban – többek között Majka és Curtis adott koncertet. Az esti látványos program megálmodói Böhm György Jászai Mari- és Nádasdy Kálmán-díjas rendező-dramaturg, Jóna Szabolcs koreográfus, illetve a Debreceni Virágkarnevál munkatársai, többek között Dér István és Bálint Albin voltak. A hagyományoknak megfelelően idén is itt adták át a legszebb virágkocsinak és a legjobb művészeti csoportnak járó díjat.

A teltházas Nagyerdei Stadionban először Balog Zoltán emberi erőforrások miniszter mondott köszöntőt. A tárcavezető kiemelte, hogy Debrecen mindig is híres volt arról, hogy a közösség és a nemzet érdekében mindig képes volt összefogni és példát mutatni.

Papp László Debrecen polgármestere elmondta: nagyon büszke a városra, mert az elmúlt napok azt bizonyítják, hogy a város kiemelkedő módon tudja megünnepelni az államalapítást. Külön megköszönte annak a sok ezer embernek a munkáját, akik hónapok óta készültek a virágkarneváli programsorozatra, amely Debrecen legfontosabb és legnagyobb ünnepe.

A köszöntőket az ünnepélyes eredményhirdetés követte. A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. egyedi gyártású, félmillió forint értékű porcelánserlegét, vagyis a legjobb művészeti csoportnak járó díjat a zsűri döntése alapján idén a brémai Stelzen Art gólyalábas művészei kapták. A zsűri értékelésében külön kiemelte a német csoport ízléses jelmezeit, kreatív gondolkodásukat, művészeti alázatukat, és a kapcsolatkialakítást a közönséggel. A szervezők – a zsűri döntése kapcsán – külön örömüket fejezték ki, hogy a herendi porcelán, amely Magyarország egyik jelképe és elismert hungarikum ily módon is tovább viszi Debrecen és Magyarország jó hírét Németországba.

A nézők augusztus 20-án 10 órától 18 óráig a virágkocsikon található sorszám beküldésével voksolhattak a legszebb virágkocsinak járó fődíjról. A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. egyedi gyártású serlegét idén a ThermoDam “Szárnyaló Debrecen”* virágkompozíciója kapta meg a közönségszavaztok alapján. Az alkotás szobrásza Abai-Nagy István, a virágdizájnt Lovas Marianna és Gulyás Tamás készítette, a statika a FÉM 97 Kft. munkája volt.

A díjakat Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere, Papp László, Debrecen polgármestere és dr. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. Vezérigazgatója adta át a nyerteseknek.

A köszöntők és az ünnepélyes eredményhirdetés után 2000 külföldi és hazai táncos kíséretében a legnagyobb hazai sztárok léptek fel a játéktéren. Közreműködött például Janza Kata emerton-díjas musicalénekes, Király Linda énekes-zeneszerző, Náray Erika színész-énekes, Palya Bea Príma-díjas és kétszeres Artisjus-díjas népdalénekes. Fellépett Schell Judit Jászai Mari-díjas színésznő, Feke Pál színész- musicalénekes, Kamarás Iván Jászai Mari-díjas színész, Király Viktor énekes, a negyedik Megasztár-sorozat győztese, Majka és Curtis, Miller Zoltán színész-énekes, Nagy Dániel Viktor színművész és Stohl András Jászai Mari-díjas színművész. Itt volt sokak örömére Pápai Joci, az Eurovíziós Dalfesztivál sztárja és a Dal 2017 győztese, Puskás Péter énekes-színész.

*Szárnyaló Debrecen – a ThermoDam virágkocsija

viragknyertes

Debrecen az a város, amely tűzvészen, szabadságharcon, háborún túl mindig meg tudott újulni, fel tudott emelkedni. Az emberek itt a Főnix erejével születnek újjá, s teremtik meg önmaguk és közösségeik számára a méltó környezetet. A 21. század nagy kihívása városunknak és az egész világnak a környezettudatosság és az energiatakarékosság minél magasabb szintű megvalósítása, amelyet cégünk, a ThermoDam hőszigetelő rendszerek szakértője és elhivatott képviselője egész tevékenységével támogat. A hőszigetelés alapanyaga az EPS, azaz expandált polisztirol hab, amelynek gyártásával és a hozzá kapcsolódó teljes hőszigetelő rendszerek kialakításával, valamint forgalmazásával foglalkozunk. Az ez évi Virágkarnevál hat virágkocsijához cégünk biztosította az EPS habot, ami – ahogy a hétköznapokban is – láthatatlanul, a háttérben végzi a dolgát mindannyiunk megelégedésére. Hisszük, hogy tevékenységünk hozzájárul, hogy városunk modern és élhető otthona legyen a debrecenieknek. Szobrász: Abai-Nagy István, Virágdizájn: Lovas Marianna és Gulyás Tamás, Statika: FÉM 97 Kft.