Bemutatta programját Karácsony Gergely, ezeket valósítaná meg Budapesten

Helyi hírek Ország

Budapestnek szolidárisabbnak, kreatívabbnak és zöldebbnek kell lennie, ehhez közös döntéshozatal és közös főváros kell – hangsúlyozta Karácsony Gergely, a Párbeszéd főpolgármester-jelöltje szombaton programbemutató rendezvényén.

A politikus tízpontos javaslatot állított össze, amelyet társadalmi vitára is bocsát, mert – mint fogalmazott –

olyan városvezető akar lenni, aki képviseli a közös akaratot, de nem hiszi, hogy azt neki egyedül kell kitalálnia.

Karácsony Gergely programjában első helyen szerepel a demokratikus működés erősítése, amelynek érdekében a Fővárosi Közgyűlés állampolgári javaslatokat is tárgyalna, és létrehozná a városháza lakók felé való kinyitásával, közpark létrehozásával a Budapest Agórát.

“A nyitott városháza azt üzeni, hogy nyitott a városvezetés” – mondta. Kiemelte még a megkötött szerződések, közérdekű adatok átláthatóságának biztosítását is.

A politikus programjában több pontban is foglalkozik a klímapolitikával, környezetvédelemmel. Karácsony Gergely fontosnak tartja a faállomány megóvását és fejlesztését, a szmogriadó-rendelet módosítását és olyan területek kijelölését is, ahova környezetszennyező autóval nem lehet behajtani. Emellett a klímavédelmi alap forrásait egy klaszteren keresztül használná fel.

A politikus megakadályozná, hogy a mostani zöldterületeket építési területté lehessen nyilvánítani,

a főépítész mintájára főkertészt nevezne ki, és megőrizné a Városliget és a Római part eredeti formáját.

A legtöbb tennivaló Karácsony Gergely elmondása szerint

a közlekedés területén van.

Hangsúlyozta: elektromos buszok beszerzésével folytatni kell a buszállomány cseréjét, és Pesten is folytatni kell a fonódó villamoshálózat kiépítését. Megemlítette emellett a városrészeket összekötő kerékpárutak építését is.

Zugló jelenlegi polgármestere főpolgármesterré választása esetén a lakhatási helyzeten úgy javítana, hogy 4,5-ről 10 százalékra emelné a bérlakások arányát, lakásügyi ombudsmant nevezne ki, a lakbért pedig az önkormányzati lakások esetében jövedelmi helyzethez igazítanák.

Karácsony Gergely hangsúlyozta, hogy

Budapesten leállt a gazdasági növekedés, amit újra be kell indítani, ehhez innovatív gazdaságra van szükség, a most nem használt ipari területeket újra kell hasznosítani.

Budapestnek a tudás alapú gazdaságba való átmenet nyertesének kell lennie – hangsúlyozta.

Mindezek mellett Karácsony Gergely szoros együttműködést alakítana ki nyugat-európai városokkal, így

olyan uniós forrásokhoz is hozzáférnének, amelyek a kormánytól függetlenül is elérhetőek.

A programbemutatón részt vett Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje és Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselő, az MSZP budapesti választmányának elnöke mellett a Párbeszéd országgyűlési képviselőja, Szabó Tímea, Tordai Bence és Kocsis-Cake Olivio is.

(MTI)