Sajókápolnán rendezték a „Márciusi Ifjak” emlékversenyt

Helyi hírek Ország

Nagy sikerrel bonyolította le a Debreceni Honvéd Sport Egyesület Rendvédelmi Utánpótlás Szakosztálya március 18-19-én, Sajókápolnán a „Márciusi Ifjak” Manderka Hegyi Emlék Körversenyt, középiskolásoknak.

A DHSE nemrégiben alakult szakosztálya kiemelt figyelmet szentel a fiatalok hazaszeretetre és nemzeti önérzetre való nevelésére illetve az alapszintű honvédelmi ismeretek elsajátításra. Az eseményt a Honvédelmi Sportszövegség támogatta.

A 120 résztvevő, köztük debreceni tanulókkal 3 megyéből, Hajdú-Biharból, Borsodból és Pest megyéből, összesen 12 iskolából érkezett. A diákok a helyszínre kitelepült rendőrségi, katonai, büntetés végrehajtási és mentőszolgálati toborzó sátraknál hasznos információkat kaptak ezekről az áldozatos szakmákról valamint mentőkutyás bemutató is szórakoztatta őket.

Első napon a 9-10-dikes korosztály versenyzett, míg a második napon a 11-12-dikesek mérettették meg magukat. Azon kívül, hogy nehéz terepen kellett futniuk, a pályán összesen kilenc állomásponton kaptak plusz feladatokat a fiatalok.

A versenyszámok között volt többek között lövészet, biciklis ügyességi verseny, történelmi kérdések az 1848. márciusi eseményekről, valamint ügyességi és logikai feladatokat is meg kellett, hogy oldjanak. Ilyen és hasonló ügyességi- terepversenyeket rendszeresen rendez majd a DHSE Rendvédelmi Szakosztálya.

Az első hat helyezettnek és a különdíjas csapatoknak a Scitec Nutrition, a Xixo, a Paparazzi Bár Debrecen, Sajókápolna Önkormányzata, valamint a Hun Harcos Akadályfutás Magyar Módra Egyesület ajánlott fel ajándékcsomagokat.