Székely zászlót avattak Debrecenben

Kultúra

Székely zászlót avattak csütörtökön Debrecenben, az ünnepségen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kijelentette, hogy a magyar kormány minden fórumon és minden eszközzel támogatja a székelyek területi autonómia törekvéseit, nemzeti szimbólumaik és anyanyelvük használatát.

A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a debreceni Székelyek parkjában tartott ünnepségen kiemelte: ha a dél-tiroliak és az EU-ban élő nemzeti közösségek szabadon és büszkén használhatják nemzeti szimbólumaikat és anyanyelvüket, akkor a székelyeket is megilleti ugyanez a jog. Ha másoknak lehet autonómiájuk, akkor a székelyeket is megilleti a területi autonómia.

cekelyzPapp László, Debrecen polgármestere kijelentette: a Kárpát-medencében ma is küzdelem magyarnak lenni, a zászló pedig az összetartozást jelképezi, azt, hogy a határon túl élő magyarság számíthat Debrecenre. Hozzátette: Debrecen önkormányzati közgyűlése 2013 tavaszán döntött arról, hogy a város egyik legszebb parkját a Nagyerdőben, ahol Wass Albert szobra áll, a székelyekről nevezi el.

A polgármester elmondta azt is, hogy a városházára is minden alkalommal kitűzik a székely lobogót, amikor erdélyi magyarok tesznek állampolgársági esküt. Debrecenben eddig 13500 külhoni magyar ember tett állampolgársági esküt – közölte Papp László.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke annak a kívánságának adott hangot, hogy Székelyföldön és az egész Kárpát-medencében a magyar szimbólumok szabadon és hosszú ideig loboghassanak. A nemzeti szolidaritás számukra azt jelenti, hogy “együtt tudunk érezni, érdekeket megfogalmazni akkor is, ha más-más államban kell élni az életünket” – mondta.

“Mit akarunk mi?” – tette fel a kérdést az RMDSZ elnöke, majd válaszolt is: szülőföldünkön élni, Erdélyben, ahol a megelőző 33 nemzedék ezer évet lefed. Kelemen Hunor szerint az, hogy magyarként kívánnak élni, kultúrájukat, szokásaikat, hagyományaikat magyarként akarják megélni, az nem irányul senki ellen sem, minden etnikum ezt akarja.

“Ezt kell megértetni a román többséggel, hogy mi nem akarunk elvenni tőlük semmit, (…), de “nem tudjuk elfogadni, hogy mindek fosszanak meg attól, ami a miénk” – hangoztatta az RMDSZ elnöke. Kelemen Hunor szólt arról is: néha úgy érezték, hogy törekvésük, a “székely zászló” elbukik, de mindig volt erő, mindig voltak százezrek és politikusok, akik “közös ügyekben együtt tudtak lépni”.

“Közös ügyeinkért Magyarországon, Erdélyben, Kárpátalján, a Vajdaságban és Felvidéken képesek vagyunk együtt gondolkodni, együtt lépni” – mondta a romániai magyar politikus.
A debreceni Székelyek parkjában ezt követően felvonták a székely lobogót.