A Három nővért láthatjuk a Csokonai Színházban

Kultúra

Pénteken mutatják be Csehov legismertebb darabját, a Három nővér című drámát Ilja Bocsarnikovsz rendezésében a Csokonai Színházban. A fiatal orosz rendező az elmúlt évadban mutatkozott be a debreceni közönségnek; akkor a Hogyan nevezzelek? című francia vígjátékot állította színpadra. A családról és barátságról egy vacsoraasztalnál mesélő komédia sikere kapcsán a rendező ebben az évadban is meghívást kapott a cívisvárosba a Három nővér rendezésére. A Harvard Egyetemen, illetve Cambridge-ben, Los Angelesben és Németországban is kurzusokat tartó  rendező jó véleménnyel van a magyar színházművészetről, szereti a magyarországi munkát:  „Itt azt tapasztalom, hogy pontosan értjük egymást, még ha angolul is beszélek, olyan, mintha ugyanazt a nyelvet beszélnénk.”

A színháznak adott interjújában elmondta azt is, hogy nem befolyásolták a darab korábbi feldolgozásai: „Ugyanolyan felelősségtudatot érzek Csehovval szemben, mint amilyet Nyemirovics-Dancsenko érezhetett, amikor a 20. század elején megrendezte Csehov Három nővér-ét. És annak ellenére, hogy akkor először került színpadra ez a darab, most pedig már ötezredszer, a mű iránti felelősség ugyanaz marad. Nem hiszem, hogy egyszerűbb lett volna először megrendezni, amikor még nem volt mihez viszonyítani.” A darab kultikus motívumai közül a következőt emelte ki: „A legfontosabb talán, amit a színészeknek is folyamatosan hangsúlyoztam, két egymásnak ellentmondó, alapvetően paradox állítás. Egyrészt, hogy a földi életnek nincs semmilyen értelme, másrészt, hogy ezzel az értelmetlenséggel mindig szembe kell szállni, és hinni kell abban, hogy az életnek igenis lehet értelme. Így tehát a darab és az előadás legfontosabb motívuma számomra a hit. Hit abban, hogy a létünknek nem csak biológiai, genetikai szintű értelme és üzenete van, hanem talán van valami transzcendens, isteni elrendelés benne. Szeretnék ebben hinni.”

Három nővér bemutatója 2018. február 23-án (pénteken) 19 órától lesz a Csokonai Színház Nagyszínpadán. A főbb szerepekben Sárközi-Nagy Ilonát, Szakács Hajnalkát, Varga Klárit, Újhelyi Kingát és Kiss Gergely Mátét láthatja a közönség.