50 év után Nicolas Schöffer műveit ismét Rómában állítják ki

Kultúra

November 20-án, kedden 19.30 órakor kerül sor a Római Magyar Akadémia
Galériájában (Falconieri Palota – Via Giulia, 1) kerül sor a LUCE IN
MOVIMENTO/MOZGÓ FÉNYcímű Nicolas Schöffer (1912-1992) monográfiai
kiállítására.
A Római Magyar Akadémia és a kalocsai Nicolas Schöffer Gyűjtemény valamint a
római Studio Farnese közös tárlata Nicolas Schöffer közel 40 művét (tus, ceruza, nyomat,
kollázs, akril, installáció, szobor) tárja a római közönség elé. A kiállítás kurátorai:
Mácsainé Éva Iván és Németh Pál.

Nicolas Schöffer szobrász, festő, építész, várostervező, videoművész, számítógépes grafikus,
egyetemi professzor, művészetteoretikus, kísérletező művész Kalocsán született 1912. szeptember 6-
án. Tanumányait a jogi karon majd a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte, ahol Szőnyi
Istvánnál is tanult egy ideig. 1936-ban, 24 évesen került Párizsba, ahol folytatta tanulmányait, és
kezdetben festőként kereste a helyét a fény és a modern művészetek fővárosában. Alkotói
munkássága 1947-től kezdett kiteljesedni. Elsőként konstruktivista jellegű térplasztikákat és reliefeket
készített, ahol találkozott a tér és a mozgás összefüggő problematikájával. Ekkortól kezdett a térrel,
úgynevezett térdinamikus konstrukciókkal foglalkozni, majd jöttek a fénydinamikus és az
idődinamikus alkotások, melyek ötvözik a plasztikát a fénnyel, a mozgással, a hanggal, az idő
múlásával.

1968-ban Schöffer Miklós már mozgó szobraiért kapta meg a Velencei Biennále nagydíját és lett
világhírű, immár Nicolas Schöffer néven. A rákövetkező évben Rómában Schöffer műveivel
nyitotta meg kapuit a híres római Studio Farnese. 1976-ban tért haza először Kalocsára. 1980-ban
itt, egykori szülőházában nyílt meg a Schöffer Múzeum, melynek alapját az a gazdag, az életmű
minden periódusát felölelő anyag teremtette meg, melyet egy évvel korábban maga a művész
adományozott szülővárosának. 1980-ban a Chronos 8 fénytorony terveit ajándékozta Kalocsa
városának, melyet 1982-ben állítottak fel a buszpályaudvarnál. 1982-ben beválasztották a Francia
Akadémia Szépművészeti Tagozatába. Széleskörű munkásságát a francia állam a legrangosabb
kitüntetésekkel, Becsületrenddel jutalmazta. 1992. január 8-án hunyt el Párizsban, montmartre-i
műtermében. Alkotásai ma ott találhatók Európa és Amerika számos nagyvárosában.

A vernisszázst követően bemutatásra kerül a Római Magyar Akadémia legújabb IL CUBO
nevű kortárs audio-vizuális projektje. Az est során a Falconieri Palota díszlépcsője egy
pop up concept space-nek ad otthont. A havi rendszerességgel megrendezésre kerülő projekt első kiadása Nicolas Schöffer művészete előtt rója le tiszeletét. Az est során levítésre kerülnek a művész kísérleti filmjei kortárs magyar elektronikus zene kíséretében.