Élő adásban húzta fel magát és veszekedett kollégájával Demcsák Zsuzsa

Ország

Szekeres Nóra és Konkoly Ági voltak a vendégek a pénteki Mokkában, akik arról beszéltek, hogy mikor célszerű szülés után visszamenni dolgozni.A témával kapcsolatban Demcsák Zsuzsa is kifejtete véleményét, de erre nem várt reakció érkezett kollégájától, Istene Lászlótól.

Istenes azt mondta, Demcsák gondolatmenete egy ponton hibás. Ez viszont nagyon kiakasztotta Demcsák Zsuzsát, és szinte magából kikelve utasította rendre munkatársát. A vendégek döbbenten hallgatták a vitát.

A videó itt megtekinthető:

Demcsák Zsuzsának és Istenes Lászlónak ez volt az első közös hete, amelyet a TV2 Mokka műsorvezetőjeként együtt töltöttek. Mindketten rutinos, tapasztalt műsorvezetőnek számítanak, ezenkívül mind a ketten erős személyiségek. Ahogy az élet bármely területén, így egy tévéműsorban is sokszor megesik, hogy bizonyos témákban nincsenek egy véleményen a műsorvezetők, és ennek hol halkabban, hol erőteljesebben véleményt adnak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kollégák nem tisztelnék egymást és ne tudnának együtt dolgozni. Örülünk annak, és továbbra is dolgozunk azon, hogy a Mokka Magyarország legnézettebb reggeli műsora maradjon. Ehhez nagymértékben hozzájárul a műsorvezetők, Demcsák Zsuzsa és Istenes László személye

– áll a TV2 a Borshoz eljuttatott közleményében.

Demcsáknak Facebookon is beszólogattak, amit nem hagyott válasz nélkül:

Zsuzsa Demcsák
Zsuzsa Demcsák Mennyi ideje van önnek, h ilyen hosszú kommenteket ír? És mennyi gonoszság önben, h másokat, engem pocskondiáz?
Ettől jobban érzi magát?

Agnes Toth
xy: na ennyit az eszbeli kepessegeirol!!ezt bamasoltam,amit irtak remek teljesitmenyerol.de rosszindulat nelkul,miert verte a ferje?a ferfiak miert hivjak dongalabunak?