Orbán elintézte, hogy ne vizsgálódjon a versenyhivatal a Fidesz médiabirodalma körül

Ország

A kormány az MTI-hez eljuttatott közleményében a nyomtatott média megmentésével magyarázta a döntést.

A szerdai Magyar Közlönyben jelent meg egy kormányhatározat, amelyben Orbán Viktor aláírásával megerősítette:

közérdekből “kiemelt nemzetstratégiai összefonódásnak” minősül a négy fidesz-közeli médiavállalat (az Echo Hungária, a Magyar Idők, a New Wave Media Group és az Opus Press) beolvadása a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványba.

Ez pedig azt jelenti, hogy a médiavállalatoknak már nem kell kikérniük a GVH beleegyezését a fúzióhoz.

A Népszava úgy tudja, a GVH-nak csütörtökig kellett volna eldöntenie, hogy további vizsgálat nélkül beleegyezik-e az alapítvány tulajdonszerzésébe, vagy vizsgálatot indít. Egyik döntés sem lett volna egyszerű, ha ugyanis elutasítja a kérelmet, úgy számolnia kell a Fidesz bosszújáva, ha viszont rábólintott volna, akkor “saját erkölcsi megsemmisülésével” kellett volna szembe néznie.

A kormány az MTI-hez eljuttatott közleményében a nyomtatott média megmentésével magyarázta a döntést:

Közérdek fűződik Magyarországon a pint médiakultúra megmentéséhez

– hangsúlyozta a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azzal kapcsolatban, hogy a kormány nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány irányításszerzését az Opus Press, az Echo TV, a New Wave Media Group és a Magyar Idők Kiadó felett.

Azt írták, a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény lehetőséget biztosít a kormánynak arra, hogy közérdekből nemzetstratégiainak minősítsen egyes vállalati összefonódásokat.

A kabinet eddig huszonegyszer hozott ilyen döntést, a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványt érintő fúzió nemzetstratégiai jelentőségűvé nyilvánítása tehát nem egyedi eset

– szögezték le.

A kormányrendelet “kiemelt indoka, hogy közérdek fűződik Magyarországon a print és nyomtatott médiakultúra megmentéséhez és a helyi, különösen a megyei nyilvánosság fórumainak hosszú távú megmaradásához” – fogalmaztak. Ezt a célt tűzte ki alapító okiratában az alapítvány, és “külön támogatandó, hogy ezt nem profitszerzési célzattal, hanem nonprofit alapon kívánja megvalósítani”

– olvasható a közleményben.

A kormány szerdán rendeletben közérdekből nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítette az Echo Hungária TV Televíziózási, Kommunikációs és Szolgáltató Zártkörű Részvénytársaság, a Magyar Idők Kiadó Korlátolt Felelősségű Társaság, a New Wave Media Group Kommunikációs és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, valamint az Opus Press Zártkörűen Működő Részvénytársaság feletti irányítás Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány általi megszerzésével megvalósuló összefonódást.