Országos sztrájkot hirdettek a közszolgálati dolgozók

Ország

De még adnak két hónapot a kormánynak az egyezkedésre.

sztrajkbejelentes

Országos közszolgálati sztrájkot hirdet március 14-ére csaknem kétszázezer munkavállaló érdekében a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) arra az esetre, ha addig nem sikerül megállapodni a kormányzattal a munkavállalók szociális, gazdasági és munkaügyi sérelmeinek orvosolásáról.

Boros Péterné, az érdekképviselet elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az MKKSZ az önkormányzati és kormányzati igazgatásban dolgozó tisztviselők érdekében egyedül, a szociális ágazatban dolgozó közalkalmazottak érdekében a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetével közösen hirdet sztrájkot.

Hozzátette, a közszolgálat súlyos foglalkoztatási problémáinak leglényegesebb oka “a tarthatatlan, követhetetlen, szakmailag értelmezhetetlen bérpolitika” és a “teljesen összekuszált bérrendszer”, elsősorban ezen szeretnének változtatni.

A HVG helyszíni felvétele: