Polt Péter kitüntette Handó Tündét

Ország

Az ügyészség és az Alkotmánybíróság (Ab) együttműködése az egyik záloga annak, hogy Magyarország jogállamként működhet – mondta a legfőbb ügyész az ügyészek napja alkalmából Budapesten tartott ünnepségen kedden.

Polt Péter azt hangoztatta, hogy az ügyészség és az Ab sokrétű együttműködése hozzájárul a stabil, kiszámítható jogállami működéshez.

A legfőbb ügyész egy 1992-es alkotmánybírósági döntést idézve rámutatott: a jogállam megvalósulása folyamat, amelyen minden alkotmányos szervnek kötelessége munkálkodni.

Hosszan beszélt egy 2004-es alkotmánybírósági döntésről, amely a legfőbb ügyész parlamenti interpellálhatóságáról – Polt Péter akkori legfőbb ügyész indítványával összhangban – kimondta: az ügyészség önálló alkotmányos szerv, a legfőbb ügyész pedig nem utasítható, csak a jogszabályoknak van alávetve.

Az ügyészség működését mindig a törvények vezetik, nem pedig az igazságtól távoli, például üzleti vagy politikai érdekek – hangsúlyozta Polt Péter.

Sulyok Tamás, az Ab elnöke ünnepi beszédben hangsúlyozta: az Ab és Legfőbb Ügyészség között szoros és jó a kapcsolat.

Az alaptörvény az ügyészség és az Ab kapcsolatát a korábbinál szorosabbra fűzte, a legfőbb ügyész is fontos szerepet kapott a polgárok alapjogi védelmében. Az ügyészség alapvető feladata és joga az állam büntetőigényének tárgyilagos, pártatlan, az alapjogok védelmét biztosító érvényesítése. A legfőbb ügyészt semmilyen szerv, még az Országgyűlés sem utasíthatja – mondta az Ab elnöke.

Mivel az ügyészi szervezet kizárólag a legfőbb ügyész vezetése és irányítása alatt működik, valamint a legfőbb ügyész nevezi ki az ügyészeket, az ügyészi szervezet is független a többi hatalmi ágtól – mondta Sulyok Tamás.
Az ünnepségen a legfőbb ügyész elismeréseket és pályadíjakat adott át, Handó Tündének, az Országos Bírósági Hivatal elnökének pedig Pro Cooperatione Emlékérmet adományozott a két szervezet közötti építő jellegű együttműködésért.

Handó Tünde az emlékérem átvétele után beszédében a bírói és az ügyészi szervezet közötti élő kapcsolat, együttműködés fontosságát hangoztatta.

Az ügyészség napját 1991 óta ünneplik meg az önálló ügyészi szervezetet létrehozó 1871. évi törvény kihirdetésének évfordulóján.