Atlétikai Eb – Koroknai Máté elődöntős, testvére búcsúzott

Sport

Koroknai Máté bravúros futással bejutott az elődöntőbe 400 m gáton, testvére, Tibor viszont kiesett az előfutamban a zürichi atlétikai Európa-bajnokság első napján.

Az első felnőtt világversenyén induló 21 éves Koroknai Máté a második futamban egyéni csúcsát két századdal megjavítva, 50.33 mp-cel harmadik lett, ezzel biztosította helyét a szerdai elődöntőben.

“Éreztem, hogy jól megy a lábam, a hajrában már néztem, hogy jó helyen vagyok, így nem szakadtam meg a befutónál” – mondta az MTI-nek Koroknai Máté, aki idén testvére előtt nyert az országos bajnokságon.

A nála három évvel idősebb Tibor, aki szintén a nebraskai egyetemen tanul, 50.84 mp-et futott, és hatodikként ért célba. Összesítésben a 25. helyen végzett.

“A nyolcas pályán futva a második kanyarig nem láttam, hol vannak a többiek, akkor egy pillanat alatt elmentek mellettem, s már nem tudtam visszajönni” – mondta Koroknai Tibor.

Hozzátette: abba a hibába esett, amelybe a nyolcas, azaz a külső pályán futók szoktak.
A Debreceni SC versenyzői “menedzselési céllal” kerültek a csapatba, hogy – ahogy Spiriev Attila szakmai igazgató fogalmazott – “bizonyíthassák, érdemesek a következő években a kiemelt figyelemre, támogatásra.”