Kazi Tamás ismét arannyal távozott

Sport

Vasárnap is nagyszerűen szerepeltek a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola atlétái a Szuper Liga döntőjén.

Gyulai István Memorial és az országos bajnokság után a harmadik legfontosabb magyarországi verseny a Szuper Liga döntő, amelyen minden számban a legjobb nyolc atléta állhatott rajthoz.

A súlylökésben olimpiai bronzérmes Márton Anita egyéni csúcsot ért el diszkoszvetésben a budapesti Lantos Mihály Sportközpontban rendezett 3. Atlétikai Magyar Szuper Liga döntő vasárnapi versenynapján.

A debreceni küldöttség folytatta jó szereplését. Kazi Tamás, akárcsak előző nap az 1500 méteren, most is éles csatát vívott az újpesti Vindics Balázzsal. Féltávnál még a harmadik helyen futott a 31 esztendős debreceni versenyző, ám kétszáz méterrel a vége előtt nagy hajrát nyitott, s a célegyenesben már végig ő volt az élen. Szoros volt a befutó, de Kazi sikerrel védte pozícióját, s mindössze 15 századmásodpercnyi különbséggel előzte meg fővárosi vetélytársát.

Gátfutásban Koroknai Tibor a 400 méteres táv megnyerése után a 110 m-en is rajthoz állt. Az 1-es pályán futva sokáig harcban állt a győzelemért, ám a hajrában a békéscsabai Baji Balázs elhúzott a mezőnytől, s hajszálnyi különbséggel (2 század) a zalaegerszegi Szűcs Valdó is megelőzte a végül bronzérmet szerző debreceni gátfutót.

A vasárnapi győztesek és a DSC-SI helyezései

Férfiak
200 m: Sipos János (Szolnoki MÁV-SE) 21.69, … 6. Győri Árpád (DSC-SI) 22.28
800 m: Kazi Tamás (DSC-SI) 1:49.84, … 5. Pápai Máton(DSC-SI) 1:51.97
5000 m: Gregor László (Békéscsabai AC) 14:36.84
110 m gát: Baji Balázs (Békéscsabai AC) 13.52, … 3.Koroknai Tibor (DSC-SI) 14.29
400 m gát: Koroknai Tibor (DSC-SI) 51.28
hármasugrás: Pál Robin (NYSC) 15,72
magasugrás: Bakosi Péter (NYSC) 211
gerelyhajítás: Rivasz-Tóth Norbert (Törökszentmiklósi DAK) 72,28
kalapácsvetés: Pars Krisztián (Dobó SE) 74,65
diszkoszvetés: Kővágó Zoltán (Szolnoki Honvéd) 60,78

Nők
200 m: Csóti Jusztina (Zalaszám-ZAC) 24.40
800 m: Kéri Bianka (VEDAC) 2:12.23, 2. Aradi Bernadett (DSC-SI) 2:12.82, … 6. Kácser Zita (DSC-SI) 2:15.84
5000 m: Gyürkés Viktória (Ikarus BSE) 16:41.66, … 4.Kácser Zita (DSC-SI) 16:58.62
400 m gát: Mátó Sára (ARAK UP Akadémia) 1:01.17
10 km gyaloglás: Madarász Viktória (UTE) 45:12.36
hármasugrás: Hoffer Krisztina (TSC-Geotech) 13,21, … 7.Zajácz Petra (DSC-SI) 11.62
rúdugrás: Juhász Fanni (Gödöllői EAC) 420, … 3. Klekner Hanga Csenge (DSC-SI) 380
hárompróba: Zsivoczky-Farkas Györgyi (Bp. Honvéd SE) 2679 pont
kalapácsvetés: Gyurátz Réka (Dobó SE) 68,49
súlylökés: Márton Anita (Békéscsabai AC) 18,63
diszkoszvetés: Márton Anita 60,94