Debreceni lány sikere az aerobik világkupán

Sport Uncategorized

Még soha nem volt összetett Vk-győztes magyar aerobik páros, ez most a Bali Dániel-Hegyi Dóra duónak összejött!Réfi Eszter csapatvezető tájékoztatása szerint a Vk-sorozat utolsó állomásra került sor a portugáliai Cantanhede-ben, ahol Bali Dániel, a pécsi PSN Zrt. versenyzője hibátlan gyakorlatával megnyerte az egyéni versenyt, versenyzőpárjával, a debreceni Hegyi Dórával pedig a párosban is győzni tudtak.

hegyibali

 

Az összetett Vk-t Bali 75 ponttal nyerte, ez annak is köszönhető, hogy Franciaországban második, míg Japánban bronzérmes lett egyéniben – olvasható a Magyar Torna Szövetség honlapján. Hegyivel alkotott vegyespárosuk, amely tavaly a bakui Európa Játékokra állt össze, ahol negyedik lett, most ért a csúcsra, szintén 75 ponttal vehette át a kupát, megelőzve a rivális világ- és Európa-bajnok spanyol duót is. A magyar páros munkáját Réfi Eszter, Kovács Judit és Kovácsné Laurinyecz Júlia irányítja.

Hegyi-Dóra

Hegyi Dóra:

Nagyon örülök, és nemcsak a párosnak, hanem annak is, hogy végre egyéniben is összejött nekem, mert az elmúlt Vk-kon az kevésbé ment. Nagyon szoros küzdelmünk volt a spanyolok világbajnokokkal, ők talán kevésbé bírták a feszültséget, és rontottak a döntőben, mi viszont hibátlanok voltunk. A párosunk Bakura állt össze, azóta nem változtattunk a gyakorlaton, úgy érzem, mostanra teljesen beérett, ráadásul magyar zenére mutatjuk be, ez is egy újítás. Eddig csak pozítiv visszajelzést kaptunk, mindenütt szeretik és élvezik a bemutatónkat. Az egyéni harmadik helyemnek is nagyon örülök, az elmúlt versenyeken sokat kockáztattam, és nem jött össze a dobogó, most visszavettünk, és sikerült a harmadik hely. Tavaly egyéniben voltam összetett Vk-győztes, idén ugyanez párosban sikerült.