MÁV: 30 százalékkal több baleset történt idén a vasúti átjárókban

Magyarországon az idén eddig 36 baleset történt a vasúti átjárókban, 30 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában – közölte a MÁV-START műszaki és üzemeltetési vezérigazgató-helyettese csütörtökön Balatonlellén, hozzátéve, hogy a június “fekete héttel” zárult: öt baleset történt, az egyik három halálos áldozatot követelt.

Meteorológia: az ötödik legmelegebb június volt az idei

Az idei június középhőmérséklete országos átlagban 21,6 Celsius-fok volt, amely 1,8 fokkal haladja meg az 1991-2020 közötti évek átlagát, ezzel az ötödik legmelegebb június lett 1901 óta – írta a HungaroMet Zrt. kedden a honlapján. Az elemzés szerint az idei a legmelegebb első fél év volt a 20. század kezdete óta.

Nébih: 27 ginből 3 nem felelt meg az előírásoknak

A Szupermenta program termékteszt összehasonlító vizsgálatában 27 gint elemeztek, ebből 3 nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak az élelmiszerminőségi jellemzők, vagy a címkéken szereplő jelölések alapján, ezért az érintett gyártókkal szemben hatósági eljárás indult, a bírságok kiszabása folyamatban van, amelyek együttes értéke megközelítőleg 5 millió forint lesz – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden […]