Karriertan HR-vezetővel

Egyetem

A Karrierközpont idei utolsó előadásán Muczán Krisztina, a TEVA Gyógyszergyár Zrt. országos HR-igazgatója, business coach tart előadást.
A szakember munkája során sokszor szembesül a pályakezdők nehézségeivel. Eközben, valamint saját tapasztalatból is, látja az iskolai, illetve a munkahelyi sikerekhez vezető utak közötti különbségeket. Szintén látja a tanárok, valamint a munkahelyi vezetők elvárásai közötti eltéréseket. Előadásában ezekre a különbségekre fog rávilágítani – esetenként informális módon is. Ismerteti, milyen szemmel figyeli a jelölteket egy HR-es, milyen alapkompetenciákat vár el egy multinacionális cég, mi az, amire érdemes odafigyelni a diákévek alatt a későbbi sikeres elhelyezkedés érdekében. Az előadás formabontó abban az értelemben, hogy az előadó elvárja a hallgatóság aktív részvételét.

A Bölcsészettudományi Kar és a HKSzK együttműködésének keretében a HKSzK Hallgatói Karrierközpontja második alkalommal szervezte meg a 2015/16-os tanév őszi félévében „Karriertani alapismeretek, avagy Bevezetés a sikeres álláskeresés tudományába” című előadás-sorozatát. A szabadon választható tantárgyként felvehető kurzusért 2 kreditet kaphatnak a vizsgázók.

A magas színvonalú szaktudás megszerzésével párhuzamosan nem mindig sikerül a hallgatóknak megszerezniük az álláskereséshez szükséges kompetenciákat. Ezek kialakításához, fejlesztéséhez kíván segítséget nyújtani a Karrierközpont a rendezvényeivel. Az előadók között a Debreceni Egyetem kiváló szakemberei találhatók, akik ebben a félévben a kapunyitási pánikról, a karrierépítés egyes fázisainak problematikájáról, az önéletrajzról és az állásinterjúról, a munkába állás során szükséges alapvető jogi ismeretekről, gyakorlati tudnivalókról tartottak előadásokat.

A záróelőadásra azért a TEVA Gyógyszergyár Zrt. országos HR-igazgatója kapott felkérést, mert ez a cég nyerte el szeptemberben az elsőként meghirdetett Alumni-díjat. A díjat annak a cégnek ítéli oda az egyetem, amely a hatékony együttműködés jegyében a legjobban segíti a végzett hallgatókat az elhelyezkedésben és a karrierépítésük során.

A Karrierközpont a következő félévben is folytatja az előadások megszervezését.