Újra megindul a vasúti forgalom Szeged és Hódmezővásárhely között

Helyi hírek Ország

Szeged – Hódmezővásárhelyi Népkert vonalszakasz nagyvasúti tervezési és kivitelezési munkái befejező fázisba léptek, így hétfőn újra megindulhat a forgalom a két település között – tájékoztatta a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. az MTI-t

A közlemény szerint a 135-ös vasútvonal Szeged-Rókus – Hódmezővásárhelyi Népkert szakaszának felújítása 2018 tavaszán kezdődött a Szeged és Hódmezővásárhely között épülő tram-train beruházás részeként. A nagyvasúti vonal 22 kilométeres szakaszán a pályaépítési munkák tavaly fejeződtek be. Azóta is folyamatosak a pálya és az ideiglenes létesítmények karbantartási munkái, valamint az ágyazat-, a padka és rézsűrendezés.

A tervezett menetrend biztosításáért két helyen – Szeged-Rókus elágazás – Baktó elágazás, valamint Sártó elágazás – Kopáncs állomások között – második vágányok épültek. A beruházás egyik elemeként részlegesen felújították és megerősítették az algyői vasúti hidat. Korszerűsítették az algyői állomást, új utasperont és P+R parkolót alakítottak ki, valamint átépítették az algyői állomásépületét.

A nagyvasúti szakaszon befejeződött a Domino55 típusú biztosítóberendezési rendszer kiépítése.

A projekt befejező fázisa a nagyvasúti és a városi vasúti projektelemek közötti átmeneti szakasz biztosítóberendezésének telepítése, üzembehelyezése, valamint ennek a szegedi központi forgalomirányító központba történő integrációja. Ezt követően az elkészült pályaszakaszok és a hozzájuk kapcsolódó rendszerek teljes körű tesztelésére már a MÁV-Start Zrt. által beszerzett új tram-train járművek segítségével kerülhet sor.

A beruházás teljes befejezését követően a pályát a tram-train és a vasúti szerelvények 100 km/h sebességgel használhatják.

A NIF Zrt. honlapján található adatok szerint a nagyvasúti pálya rekonstrukciója a magyar állam finanszírozásában valósul meg, a kivitelező a Swietelsky Vasúttechnika Kft., a fejlesztés szerződéses összege 25,676 milliárd forint.

(MTI)