MÁV: hétfőtől emelkedik a pótdíj a vonatokon, a buszokon és a HÉV-eken
Hétfőtől emelkedik a pótdíj a vonatokon, a buszokon és a HÉV-eken – közölte a MÁV pénteken az MTI-vel.
Hétfőtől emelkedik a pótdíj a vonatokon, a buszokon és a HÉV-eken – közölte a MÁV pénteken az MTI-vel.
Szeptemberben a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 661 ezer, a munkanélküliek száma 224 ezer fő, a munkanélküliségi ráta pedig 4,6 százalék volt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Augusztushoz képest a foglalkoztatottak száma 7500-zal nőtt, a munkanélkülieké 4700-zal csökkent, a ráta 0,1 százalékponttal alacsonyabb lett.
Szakonyi András lett a Magyar Posta vezérigazgatója – jelentette be Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter csütörtökön Facebook-oldalán.
A Magyarországon közlekedő gépjárművek közül kisebb-nagyobb mértékben minden hatodik állapota kifogásolható – közölte a Közlekedéstudományi és Építésügyi Minőségellenőrző Intézet (KTI) hétfőn az MTI-vel.
A férfiak átlagosan 37,2, míg a nők 34,3 évesen kötnek házasságot Magyarországon a legutóbbi, 2025-ös adatok szerint – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.
Százhatvan új, alacsonypadlós, kéttengelyes elővárosi autóbusszal bővülhet a Volánbusz járműparkja egy korábbi keretszerződés újranyitásával – közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
Augusztusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 654 ezer, a munkanélküliek száma 229 ezer , a munkanélküliségi ráta 4,7 százalék volt – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónaphoz viszonyítva a foglalkoztatottak száma 21 ezerrel csökkent, a munkanélkülieké 7 ezerrel nőtt a munkanélküliségi ráta 0,2 százalékponttal nőtt a júliusi 4,5 […]
A kutyák agya úgy tagolja szavakra a folyamatos beszédet, ahogy azt eddig csak az embernél tapasztalták a kutatók – derül ki az ELTE Etológia Tanszékén működő Neuroetológiai Kutatócsoport legújabb kutatásából, amelyet a Science című tudományos folyóirat közölt csütörtökön.
Érdemes próbafűtést végezni otthon, mielőtt hidegre fordul az időjárás és megkezdődik a fűtési szezon – hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Drasztikusan csökkent keddtől a tűzifa általános forgalmi adója (áfa); 27-ről 5 százalékra mérséklésével a kormány több százezer nehéz körülmények között élő magyar háztartás számára teszi elérhetőbbé a téli tüzelőt – emelte ki Kármán András pénzügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében.