Orbán Viktor: "a magyar iparral nincs semmi baj"

Orbán Viktor: visszatérnek a békeévek, és megint lesznek nagy gazdasági sikereink

A háború három éve után Magyarország 2025-ben repülőrajttal fog indulni, a háborús politika helyett a békeévek politikája tér vissza, az országnak pedig ismét nagy gazdasági sikerei lesznek – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzetnek adott, a lap keddi számában megjelent évértékelő interjújában.

Havazás Kékestetőn 2024 április

A hét elején még többfelé várható csapadék, de karácsonykor már derült idő várható

A hét elején még többfelé várható hó, havas eső, eső, majd karácsony első napján már kiderül az ég, és a következő napokban jobbára napos időre kell készülni 2-8 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel. A hét végén azonban visszatér a borult, párás, helyenként ködös idő, és a hőmérséklet is visszaesik – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.

Ingyenes marad a személyi igazolvány, de az útlevél ára jócskán emelkedhet

A Kormányzati Tájékoztatási Központ szombaton megerősítette, hogy a személyi igazolvány kiállítása továbbra is ingyenes lesz minden magyar állampolgár számára. Csak ha elhagytuk A közlemény hangsúlyozza, hogy a sajtóban megjelent információkkal ellentétben az új okmány igénylése nem jár költségekkel, függetlenül attól, hogy a régi igazolvány lejárt. Az egyetlen kivétel, ha valaki a személyi igazolványát annak lejárati […]

Az ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

Az ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt – tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szerdán az MTI-t, arra is figyelmeztetve, hogy az ünnepnapok torlódása miatt kiemelten fontos a rendszeresen alkalmazott készítmények beszerzése és a váratlan helyzetekre való felkészülés.

Szeged, Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász, Karitász, jótékonyság, karácsonyi vásár, kézműves vásár, Nagyáruház

NGM: a karácsonyi vásárokban is vizsgálják a fogyasztói jogok érvényesülését

A kormányhivatalok munkatársai a karácsonyi vásárokban is vizsgálják a fogyasztói jogok érvényesülését – mondta Eitmann Norbert, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) fogyasztóvédelmi szóvivője kedden a fővárosi Vörösmarty téri karácsonyi vásáron újságíróknak.