Hamarosan a bűn nyomába szegődnek a kis rendőrkutyák – ezeket a neveket kapták

Rendőrség

Kilenc német juhászkutya született három hete Dunakeszin, a kis négylábúak szeme már kinyílt, most próbálkoznak elindulni.

A méltán büszke szuka, Bambi minden rezdülésükre figyel, ottjártunkkor csak csellel lehetett őt elcsalogatni az alomtól, hogy a kicsiket megcsodálhassuk. Az apjukhoz, Lövészhez hasonlóan ők is nemsokára a rendőrség kötelékében keresik majd a nyomokat.

Két hét – több mint 1000 hozzászólás – közel 800 követő – mintegy 650 névjavaslat után (melyet a rendőrség Instagram-oldalán lehetett megtenni) a kis szőrmókok az alábbi neveket fogják viselni:

Insta, Ibra, Index, Ikon, Isler, Inez, Iram, Iron és Imax.

https://www.instagram.com/p/B40bZNrBZko/

– A népes kiskutyaáldásnak nagyon örülünk, a három hete született rendőrebeket igencsak vártuk. Teljesen egészségesen érkeztek meg, és remekül érzik magukat Dunakeszin – mondta mosolyogva Pécsi Tímea tenyésztő, kutyakiképző Dunakeszin, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ (ROKK) kutyavezető-képző és állatfelügyeleti főosztályán. – Számukra most a legfontosabb a meleg környezet, mert nem tudják szabályozni a testhőmérsékletüket, így ha az esős őszben a környezetük lehűl, ők is lehűlnek, ami akár a halálukhoz is vezethet. No meg a táplálkozás is igen fontos, hogy szépen gyarapodjanak. Szerencsére nagyon jó anyukájuk van. Bambi megfelelő körültekintéssel gondoskodik róluk, és időben eteti és melegíti, valamint nyalogatja őket. Ha a születésük utáni első öt napban tartjuk az alomban a 26–28 Celsius-fokot, akkor jelentősen csökkentjük a megbetegedések esélyét. Ezért is szereltünk fel egy infralámpát. A helyet természetesen csírátlanítani kell, mielőtt megszületnek, nehogy valamilyen betegséget kapjanak. Az ötödik hét vége felé pedig már elegendő a 20 °C-ot tartanunk.

A kölykök az első hetekben látványosan fejlődnek és ügyesednek. A szemüket körülbelül 8–10 napos korukban nyitják ki, kéthetes korukban már próbálkoznak a járással, de ez többnyire csak a harmadik hét végén fog úgy-ahogy menni nekik. A kis mancsukkal azonban lelkesen gyakorolnak, így az ötödik hét végére már szaporázzák lépéseiket, futnak is és játszadoznak.

– Az első védőoltást, ahogy a civil kutyáknál szokás, itt is hathetes korban kapják meg a blökik. Ez az a kor, mikor az anyától kapott passzív védelem megszűnik, és meg kell kezdeni az állat aktív immunitásának a kialakítását. Az aktív immunitást vakcinák alkalmazása, illetve a környezetben előforduló kórokozókkal való találkozás alakítja ki. A kutyusok immunrendszere nincs felkészülve a váratlanul érkező vírusokra, baktériumokra, ezért szükséges a rendszeres oltásuk – fogalmazott Pécsi Tímea. – A gondozókkal együtt az első perctől nagyon figyeljük őket, hogyan reagálnak a hangra, a mozgásra és az idegenekre. Én sokat nyúlok hozzájuk, és sokat is foglalkozom velük. De a kollégákat is bevonjuk, hogy többféle szaggal és emberrel ismerkedjenek. Már napok óta forgatom őket, nehogy később féljenek az embertől. Fontos, hogy érdeklődő, bátor, nyitott kutyusok legyen, mert akkor jó rendőrebek válhatnak belőlük a megfelelő kiképzés során. Természetesen van egy kedvencem is mindig. Most a kis, buci fejű ordas, akin látszik, hogy nagyon érdeklődő, nyitott mindenre, és egyébként imádnivaló, persze mindegyik.

Nemcsak nagyon édesek, de abszolút jó homogén alomnak számítanak – tudtuk meg –, legalábbis ami Bambit és Lövészt illeti. Bambi, akinek egyébként Qvini a szolgálati neve, egy 2,5 éves tenyészkutya, akinek ez a második ellése. A kilenc kiskutyaáldás nagyon jól jött az állomány számára, hiszen folyamatosan öregednek a szolgálati állatok is, és fontos az utánpótlás-nevelést tenyésztéssel is segíteni. A gyakorlat szerint egy ötéves négylábú mellé már kerülhet egy kölyökkutya. Aztán az eb másfél-két év múlva kiválthatja az idősebb szolgálati „kollégát”. Három kutyának egyébként már meg is van a gazdija, rájuk biztos, hogy szolgálati feladatok várnak a jövőben.

– Az apuka itt született Dunakeszin, egy német juhász szuka és egy dán, nagyon jó vérvonalú német juhász kan leszármazottja. Már tősgyökeres Dunakeszin, nemcsak itt született, de itt is nevelkedett, és a kiképzést ugyanitt kapta meg. Rendkívül jó robbanószer-kereső kutya volt, a repülőtéren, majd járőrkutyaként dolgozott Győr- Moson-Sopron megyében. Utána került ide vissza, mert fantasztikusak az adottságai és a vérvonala is. Remélhetőleg a mostani utódai is ezt fogják örökölni – hangsúlyozta Pécsi Tímea.

Lövészt elnézve igazi rendőrkutya, nemcsak a kiállása, de a termete is tekintélyt parancsol. A 42 kilós négylábú a kutyakiképzőnél ugyan magasabb, ha felágaskodik, és igazán harapós kedvében van, de az első vezényszóra hallgat, majd örömmel használja ki a jutalomjátékot.

Pécsi Tímea 36 éve foglalkozik kutyákkal. Már gyerekkorában elhatározta, hogy a négylábúak közelében szeretne lenni. Imádta őket, és szívesen töltötte velük minden idejét, ezért mindig is volt kutyája. Jelenleg három belga juhásza van otthon, mindegyik igazi egyéniség. Kettőt a munkahelyére is bevihet, de a munkaidő alatt természetesen nem foglalkozik velük. Hiszen a munkában is van elég négylábú, akik az ő szavaira figyelnek, és tanulnak. Az ebekkel való foglalkozásnak azonban nincs vége Dunakeszin, mert akkor jön a játék és a munka otthon. Számos alkalommal versenyzett is az állatokkal. Kétszeres országos bajnok, és ötször indult világbajnokságon válogatott csapattagként. 2011-ben ugyan csak három fővel nevezett a magyar csapat egy ukrajnai, kemény nemzetközi németjuhász-versenyre, mégis a 8. helyen végeztek a 36 ország csapatai között.

KUN MÓNIKA
FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ