Stratégiai együttműködést kötött a Mol és a Miskolci Egyetem

Egyetem

Hároméves stratégiai együttműködési szerződést kötött a Mol és a Miskolci Egyetem. A felek ezzel tovább erősitik az oktatás és az alkalmazott kutatás területén fennálló több évtizedes kapcsolatukat – jelentette be csütörtöki közleményében az olajipari vállalat.

Hozzátették: a vállalat és az egyetem a hagyományos műszaki földtudományok, a vegyipari és a petrolkémiai gépészet mellett olyan új területeken is együttműködik, mint a hulladékkezelési technológiák.

A három évre szóló stratégiai megállapodás célja, hogy az egyetem szakképzett utánpótlást biztosítson a Mol-csoport számára, és több területen tudományos támogatást nyújtson a vállalat tevékenységhez. A felek olyan témákban működnek együtt, mint a vegyipari és petrolkémiai gépészet, valamint a hulladékkezelési technológiák, köztük az anyagtudományok, a műszaki földtudományok, a polimertechnológia és a kohászat – sorolta a Mol közleménye.

Az együttműködés keretében már több projektet is elindítottak: a Mol és a Pannon Egyetem közös Körforgásos Gazdasági Kompetencia Központ projektjében a Miskolci Egyetem technológiai szakértőként vesz részt. Emellett hozzájárul a hidrogéntechnológiai fejlesztésekhez, valamint az akkumulátor-újrahasznosítás és a kutatás-fejlesztés terén végzett munkákhoz.

Az egyetem számos szakon támogatja az utánpótlást, így a Mol számára kiemelten fontos gépész-, rezervoár- és környezetmérnöki területeken, de hulladéktechnológiai szakértőket és ipari beruházási szakmérnököket is képez.

A közlemény szerint Világi Oszkár, a Mol-csoport vezérigazgató-helyettese kijelentette: “megújult stratégiánkban kiemelt szerep jut a vegyipar és a petrolkémia megújításának, valamint a körforgásos gazdaság beindításának. A Miskolci Egyetem számos, számunkra fontos területen rendelkezik kiemelkedő kompetenciákkal, így biztos vagyok benne, hogy az elkövetkező években nagyot léphetünk előre céljaink gyakorlati megvalósításában. Fontosnak tartjuk, hogy az egyetemről kikerülő szakemberek a magas színvonalú tudományos ismeretek mellett már a tanulmányaik során olyan gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek, amellyel bekerülhetnek a vállalati szakértők és vezetők élvonalába” – mondta.

A közlemény idézi Horváth Zitát, a Miskolci Egyetem rektorát, aki arról beszélt, hogy más elvárások fogalmazódnak meg a 21. században az átalakuló felsőoktatás felé, amelyben a kutatásfejlesztésnek erősödnie kell az oktatási tevékenység mellett. A Miskolc Egyetem valódi innovációs ökoszisztémát kínál az ipar számára, ezzel is szolgálja az Észak-kelet Magyarországi Gazdasági Régió érdekeit.

A Molt több évtizedes kapcsolat fűzi az egyetemhez, hiszen a miskolci oktatási intézmény a cég szakember-utánpótlásának egyik legfontosabb bázisa. Emellett számos sikeres technológiafejlesztésben működtek együtt. Ilyen például a kőolajmezők termelését nővelő úgynevezett polimer-tenzides eljárás, amelynek kidolgozását és nemzetközi piacra vitelét az egyetem és a vállalat közösen valósította meg – emlékeztetett a Mol.

(MTI)