A legújabb felmérés szerint az uniós fogyasztók több mint fele mérlegel környezeti szempontokat vásárlás során

Európa

Az Európai Bizottság a mai napon tette közzé a fogyasztói körülmények eredménytáblájának 2019. évi kiadását. Az eredménytábla azt mutatja, hogy a fogyasztói körülmények tekintetében általánosságban csökkennek az EU egyes régiói közötti különbségek; hogy a fogyasztók tudatosabbak környezeti lábnyomukat illetően; valamint hogy a fogyasztóvédelmi szabályok megteremtik a piac iránti bizalmat.

Věra Jourová, a jogérvényesülésért, a fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős uniós biztos a következőket mondta: „A legújabb adatok szerint a fogyasztók több, mint 70%-a megbízik abban, hogy a kiskereskedők tiszteletben tartják jogait, ugyanakkor az adatokból az is kiderül, hogy folytatni kell a fogyasztói körülmények és a bizalom javítását célzó munkát. Az »Új megállapodás a fogyasztói érdekekért« ténylegesen tovább erősíti majd a fogyasztók és a hatóságok rendelkezésére álló eszközöket. Örömmel látom, hogy a fogyasztók vásárlás közben egyre inkább tudatában vannak környezeti lábnyomuknak. A karácsonyi szezon közeledtével minden fogyasztót arra bíztatok, hogy megbízható kereskedőktől vásároljanak, legyenek tudatában jogaiknak, és valóban felelősségteljesen válasszanak termékeket.”

Főbb megállapítások

  • Az éghajlat felmelegedésével és a globális műanyagszennyezéssel egyre többen tisztában vannak, így a felmérés eredménye is azt mutatja, hogy vásárlás során az uniós fogyasztók egyre nagyobb aránya veszi figyelembe a környezetre gyakorolt hatás szempontjait. A kelet- és dél-európai uniós országok fogyasztói a leginkább környezettudatosak (59%, illetőleg 57%). A kiskereskedők egyértelmű többsége (71%) gondolja úgy, hogy ágazatában megbízhatóak a termékek és szolgáltatások tekintetében a környezetbarát jellegre vonatkozó állítások.
  • A fogyasztói körülmények romlanak Nyugat-Európában, de továbbra is javulnak az EU többi részén, így Dél- és Kelet-Európa egyre jobban felzárkózik az uniós átlaghoz. Ugyanakkor továbbra is jelentős a legjobban (Svédország, 71%) és legrosszabbul (Horvátország, 53%) teljesítő ország közötti különbség.
  • Az uniós fogyasztók több mint 70%-a megbízik abban, hogy a kiskereskedők tiszteletben tartják fogyasztói jogaikat. Ezt a trendet tükrözi az is, hogy a kiskereskedők 70%-a szerint könnyű megfelelni a fogyasztóvédelmi jogszabályoknak. Ezenkívül az uniós kiskereskedők többsége pozitívan értékeli a fogyasztói és termékbiztonsági jogszabályok érvényesítését saját ágazatában. A legmagasabb pontszámokat a termékbiztonsági jogszabályok érvényesítése kapta, amivel kapcsolatban a kiskereskedők háromnegyede értékeli a hatóságok által végzett ellenőrzést.
  • Az online vásárló fogyasztók aránya 2018-ban 60% körüli volt, és ez az arány folyamatosan növekszik az országok között tapasztalható igen jelentős különbségek ellenére: Dániában a fogyasztók 84%-a vásárol online, míg Romániában és Bulgáriában csak a fogyasztók körülbelül 20%-a. Ugyanakkor a fogyasztói bizalom sokkal kisebbnek bizonyult egy másik uniós országból történő, határokon átnyúló vásárlás esetén (48%), mint a hazai online vásárlás tekintetében (72%).

Háttér-információk

A fogyasztói körülmények eredménytáblája a nemzeti fogyasztói körülményeket követi nyomon a következő három területen:

1. ismeretek és bizalom

2. megfelelés és jogérvényesítés

3. panaszok és vitarendezés

Vizsgálja továbbá az uniós kiskereskedelmi piac integrációja és az elektronikus kereskedelem terén elért haladást is. Az eredménytábla legfontosabb adatforrásai az uniós tagállamokban, valamint Izlandon és Norvégiában a fogyasztók és kiskereskedők körében végzett reprezentatív felmérések.

További információk

A fogyasztói körülmények eredménytáblájáról, a 2019. évi eredménytábláról és a kapcsolódó adatlapokról itt találhat további információkat.