Egy harmadik embernél is kimutatták a fertőzést Horvátországban

Európa

Újabb esetben, egy harmadik embernél is kimutatták a koronavírus jelenlétét Horvátországban – közölte a helyi sajtó szerdán.

A férfi a szicíliai Palermóban dolgozott, jelenleg a fiumei kórházban van karanténban.
Az első beteg, akiről kedden adott hírt a kormány, egy 26 éves férfi, aki egy hete Milánóban járt. Ikertestvéréről szerdán derült ki, hogy elkapta a vírust. Mindketten a zágrábi fertőző betegségek klinikáján vannak karanténban, tüneteik enyhék.

Vili Beros egészségügyi miniszter a válságstáb délutáni ülése után elmondta: eddig 87 koronavírus-tesztnek lett negatív eredménye. Nyolc esetben még várják az eredményeket, köztük az első fertőzött barátnőjéét is, akinél megismételték a vizsgálatot.

Szigorú ellenőrzés alatt tartanak további 64 embert. Ők otthoni megfigyelés alatt vannak, és naponta kétszer kell jelentkezniük a járványügyi szolgálat munkatársainál.

A válságstáb tagjai – Drazen Bosnjakovic horvát belügyminiszter vezetésével – naponta kétszer üléseznek, majd sajtótájékoztatót tartanak a legfrissebb fejleményekről.