Törökországban ismét kilencszáz felett alakult az új esetek száma

Európa

Törökországban pénteken immár második napja ismét kilencszáz felett alakult az újonnan igazolt koronavírusos esetek száma. Az utóbbi 24 óra leforgása alatt 930 ember szervezetében mutatták ki a kórokozót, így a fertőzöttek száma elérte a 168 ezer 340-et – közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitteren.

A mutató április 11-én 5138-nál érte el eddigi csúcspontját, május 2-án esett kétezer, május 20-án pedig ezer alá, szerdán 867-en, csütörtökön pedig 988-on állt.

A tárcavezető által megosztott táblázatból az is kiderült, hogy az elmúlt napban 18-an haltak meg a fertőzés szövődményeiben, és ezzel a halálos áldozatok száma 4648-ra emelkedett. Az elhalálozások üteme az április 19-ei 127-es érték óta lassan ereszkedik. A szerdai adat 24, a csütörtöki 21 volt.

Az intenzív ápolásra szoruló betegek száma – miként csütörtökön – ugyan tovább mérséklődött, 602-ről 592-re, de a gépi lélegeztetésre szorulóké valamelyest megint nőtt, 265-ről 269-re. A gyógyultak száma 1622-vel 133 ezer 400-ra emelkedett, ők teszik ki tehát az összes eset több mint 79 százalékát. A 83 milliós országban a hatóságok eddig több mint 2,25 millió vírustesztet végeztek el.

Törökország május 4-étől lépett át a járvány elleni védekezés második fázisába, amely az “ellenőrzött társadalmi élet” nevet viseli. A lazítások keretében nyitva tartanak egyebek mellett a bevásárlóközpontok, azok egyes üzletei, az éttermek, a kávézók, a múzeumok, a könyvtárak, az óvodák, a sportlétesítmények, a strandok, a borbélyok, a fodrászatok és a szépségszalonok. Megnyílt továbbá a belföldi személyforgalom előtt az összes korábban lezárt tartomány, bár 15-ben – köztük Isztambulban és Ankarában – múlt szombaton és vasárnap még érvényben volt a hétvégeken alkalmazott kijárási tilalom.

Pénteken a török belügyminisztérium bejelentette, hogy a szóban forgó 15 tartományban a hétvégére is elrendeli az intézkedést, azonban Recep Tayyip Erdogan török elnök később a korlátozás eltörléséről határozott. Erdogan a Twitteren azt írta, hogy a legutóbbi tilalmat követően újabbat nem akartak bevezetni, de a napi esetszámok a keddi 786 után csütörtökön 988-ig szöktek, ami miatt arra kényszerültek, hogy ismét napirendre vegyék a korlátozást.

A török államfő hozzátette: “a lakosok részéről megfogalmazott vélemények arra sarkallták őket, hogy felülvizsgálják a döntést, amelynek egyetlen célja a betegség terjedésének megelőzése és az állampolgárok védelme volt, ám láthatóan különféle társadalmi és gazdasági következményekhez vezetett volna”.

“Nem hajlott arra a szívünk, hogy polgáraink, akik 2,5 hónap szünet után elkezdték újrarendezni mindennapi életüket, kárt szenvedjenek” – mutatott rá.

A belföldi légi közlekedést június 1-jén indította újra a kis-ázsiai ország. A nemzetközi légi járatokat június 10-étől fokozatosan indítják, Magyarországra például június 15-étől. A Törökországba érkezőket a repülőtereken tesztelni fogják, hogy megfertőződtek-e az új koronavírussal. A vizsgált emberek elérhetőségeit és tartózkodási helyét regisztrálják.

(MTI)