A Parlament jóváhagyta a 2021-2027 közötti uniós költségvetést

Európa
  • A döntéssel pecsét került az Európai Tanáccsal született megállapodásra
  • A képviselők jelentős többletforrást harcoltak ki az Unió legfontosabb programjai – az egészségügyi, a kutatást támogató Horizon, és a diákok Erasmus+ programja – számára, amelyből minden uniós polgár részesül
  • Törvénybe fektették az új uniós bevételi források bevezetésének időrendjét
  • Nagyobb szerephez jut a Parlament a helyreállítási alap elköltésének ellenőrzésében
  • Szigorították a biodiverzitásra és a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó szabályzást

A Parlament szerdán hozzájárult a következő többéves költségvetési kerethez (MFF), így az európaiak már a jövő év elején hozzájutnak az uniós támogatásokhoz.

A Parlament szerdán 548 szavazattal, 81 ellenszavazat és 66 tartózkodás mellett elfogadta a hosszú távú uniós költségvetésről a Tanáccsal november 10-én született megállapodást. Az intézményközi megállapodás Tanáccsal egyeztetett szövegét 550 szavazattal, 72 ellenszavazat és 72 tartózkodás mellett fogadták el.

15 milliárd euróval több a legfontosabb uniós programok számára

A források növelését a Parlament érte el annak érdekében, hogy a következő hét évben több pénzből gazdálkodhasson az Unió legfontosabb tíz kiválasztott programja, az európaiak nagyobb védelemben részesüljenek a koronavírus-járvánnyal szemben, szélesebb körű lehetőségek nyíljanak a következő nemzedék számára, és fennmaradjanak az uniós értékek. A Parlament és a Tanács tárgyalói között született kompromisszumban a Parlament elérte, hogy megháromszorozzák az EU4Health egészségügyi program forrásait, az Erasmus+ diákcsereprogram egy teljes évnyi működésre elegendő forrással gazdagodott, és a kutatások finanszírozása minden évben nőni fog.

A többletforrásokat az alábbi módon teremti elő az Unió:

  • 11 milliárd euró elsősorban a versenyügyi pénzbírságokból származik (ezeket akkor fizetik a cégek, ha nem az uniós jogszabályoknak megfelelően jártak el). Ezzel megvalósul a Parlamentnek az a régi kérése, hogy az Európai Unió által beszedett bírságok maradjanak meg az uniós költségvetésben, és ne osszák azokat vissza a tagállamoknak. A 11 milliárd euróval fokozatosan 1.085,3 milliárd euróra (2018-as árfolyamon 1.074,3 milliárdra) emelkedik az MFF összértéke.
  • 4 milliárd euró MFF-en belüli átcsoportosításból és a tartalékokból származik.

Emellett egymilliárd eurót elkülönítenek a jövőbeli esetleges igények és válságok kezelésére, vagy a legfontosabb programok kiegészítésére.

Új saját források

A tárgyalófelek megegyeztek abban, hogy a helyreállítási tervhez szükséges hitelfelvétel közép- és hosszútávú költségeit nem szabad sem az MFF-ben már bejáratott befektetési programok rovására, sem pedig a tagállamok bruttó nemzeti termékén alapuló hozzájárulásának növelésével rendezni. A parlamenti tárgyalók ezért a következő hét évre menetrendet javasoltak az európai költségvetés új saját forrásainak bevezetésére.

A menetrend a jogilag kötelező érvényű intézményközi megállapodás része. A menetrendben

  • 2021-től bevezetendő, az egyes tagállamokban az újra nem hasznosított műanyagok mennyiségétől függően kivetett adóból származó bevétel mellett
  • 2023-tól az európai kibocsátáskereskedelmi rendszeren (ETS), és valószínűleg a széndioxid-kibocsátás határokon történő kiigazítását célzó mechanizmuson, és egy új digitális díjon,
  • 2026-tól pedig a pénzügyi tranzakciós adón alapuló bevétel, valamint a vállalati szektortól származó pénzügyi hozzájárulás vagy új egységes társaságiadó-alap szerepel.

Hogyan használják fel a tagállamok a Következő nemzedék EU forrásait: alaposabb parlamenti ellenőrzés

A Parlament a Következő nemzedék EU (Next Generation EU) nevet viselő helyreállítási alap kifizetéseivel kapcsolatban elérte, hogy a három intézmény (a Parlament, a Tanács és a Bizottság) rendszeres találkozókon mérje fel az Uniós szerződés 122. cikke alapján tett kifizetések felhasználását. A járvány által súlyosan lelassított gazdaság újraindítását szolgáló, a rendes uniós költségvetésen kívülről származó, kivételes forrásokat átlátható mödon kell elkölteni, és a Parlament a Tanáccsal együtt a korábban lefektetett tervektől való bármilyen eltérést ellenőrizni fog.

A helyreállítási eszköz az Európai Unióról szóló szerződés 122. cikkén alapul, amely nem szán szerepet az Európai Parlamentnek.A parlamenti tárgyalók ezért egy új eljárást harcoltak ki, ez az ún. „konstruktív párbeszéd” a Parlament és a Tanács között. Ennek értelmében miután a Bizottság felméri, hogy a 122. cikk alapján kezdeményezett egyes jogi aktusoknak milyen a költségvetési hatása, párbeszéd indul arról a Parlament és a Tanács között.

Átfogó ügyek: biodiverzitás, társadalmi nem és esélyegyenlőség

A költségvetés és a Következő nemzedék EU program teljes összegének legalább 30 százalékát az éghajlatváltozással kapcsolatos célokra, az éves kiadásoknak 2024-től 7,5 százalékát, 2026-tól pedig 10 százalékát biodiverzitási célokra kell fordítani. Ennek ellenőrzésére hatékonyabb éghajlat- és biodiverzitás-megfigyelő módszertant kell majd alkalmazni.

Az MFF másik átfogó prioritása ezentúl a nemek közötti egyenlőség biztosítása lesz, amelyet a programok nemekre gyakorolt hatásának előzetes felmérésével és nyomon követésével valósítanak meg.

A parlamenti tárgyalási delegáció tagjai:

  • Jan Van Overtveldt (ECR, Belgium), a költségvetési bizottság elnöke
  • Jan Olbrycht (EPP, Lengyelország), MFF társ-jelentéstevő
  • Margarida Marques (S&D, Portugália), MFF társ-jelentéstevő
  • José Manuel Fernandes (EPP, Portugália), saját források társ-jelentéstevő
  • Valérie Hayer (Renew, Franciaország), saját források társ-jelentéstevő
  • Rasmus Andersen (Zöldek/EFA, Németország)

Kövesse őket Twitteren: https://twitter.com/i/lists/1205126942384676866?s=20

A vita magyar felszólalói

Az Európai Tanács legutóbbi ülésének következtetéseiről, a többéves költségvetésről, az új saját forrásokról és a jogállamisági feltételrendszerről közösen megrendezett szerdai vita magyar felszólalói:

  • Gyöngyösi Márton (független)
  • Cseh Katalin (Renew)

A következő lépések

Az Európai Unió Tanácsának még hivatalosan is el kell fogadnia az MFF-rendeletet és az intézményközi megállapodást. Ezt követően a két jogszabály megjelenik az Unió HIvatalos Lapjában, 2021. január elsején pedig életbe lép.