A Santa Maria Maggiore-bazilika előtti lépcsősoron negyven “barátja” várja az elhunyt pápát, olyan hajléktalanok, szegények, engedéllyel néhány órára elengedett elítéltek, akikkel Ferenc pápa az utóbbi tizenkét évben szoros kapcsolatba került. Ferenc pápát végakaratának megfelelően a Santa Maria Maggiore-székesegyház bal oldali mellékhajójában helyezik végső nyugalomra. Az egyházfő végrendeletében rögzítette óhaját, hogy utolsó földi útjának azon az ősi Mária-szentélyen legyen vége, ahová minden apostoli útja kezdetén és végén elment imádkozni.
Kérésének megfelelően sírhelyét a bazilika páli kápolnája (Salus Populi Romani-kápolna) és a Sforza-kápolna közötti mellékfolyosó fülkéjében alakították ki. Ferenc pápa rendelkezett arról is, hogy a sír legyen egyszerű, különösebb díszítés nélkül, egyetlen felirattal: Franciscus. Ferenc pápa búcsúztatására több mint 200 ezer embert várnak, a ceremónián 160 ország delegációja jelezte jelenlétét, melyeknek összesen 12 uralkodó, 52 államfő és 12 miniszterelnök lesz része.
Szórakozóhelyeket, rendezvényeket nem érinti
Magyar Közlönyben megjelent a rendelet arról, hogy a kormány nemzeti gyásznapot rendelt el Ferenc pápa temetésének napjára. Ez azt jelenti, hogy a mai napon Magyarország lobogóját ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadással az Országház előtt felvonták, majd félárbocra eresztették, a középületekre zászlóhasználat esetén gyászlobogót függesztettek ki. A rendelkezés nem tartalmaz a szórakozóhelyekre, rendezvények, kulturális programok tartására vonatkozó korlátozásokat, a zene- és műsorszogáltatásra vonatkozó szabályok sem változnak a gyásznap idején.