9. Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét – Debrecenben is

Helyi hírek

A méhnyakrák, a 45 év alatti magyar nők körében a második leggyakoribb daganatos megbetegedés megelőzésének fontosságára figyelmeztet az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét január 24. és 30. között.

A magyarországi ingyenes programsorozatban Budapest mellett részt vesz Sopron, Mezőtúr, Szakoly, Szolnok, Debrecen, Békéscsaba és Esztergom is, az egyes városok programja megtalálható az eseményt a Szülészeti-Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társasággal (SZNTT) közösen szervező Mályvavirág Alapítvány honlapján (http://malyvavirag.hu).

A fővárosban szombaton az Allee Bevásárlóközpontban várják egész napos programsorozattal a látogatókat. A rendezvény Fábián Évi fotóművész méhnyakrákon átesett nőkről készült fotókiállításával nyílik. A kiállítás mellett elhelyezett egyedi próbababáknál a látogatók szimbolikusan is kifejezhetik majd a HPV elleni küzdelemben való elkötelezettségüket azzal, ha egy-egy gyöngyöt dobnak be a próbababák hasi részébe.

Für Anikó, Schell Judit, Gubás Gabi, Fodor Annamária és Csányi Sándor olvasnak fel megrendítő történeteket méhnyakrákkal foglalkozó könyvekből. A betegségről, a megelőzésről az érdeklődők szakemberektől kaphatnak felvilágosítást.
Magyarországon évente mintegy 1000-1200 méhnyakrákos megbetegedést diagnosztizálnak és mintegy félezer halálesetért felelős a betegség. A megbetegedések lakosságszámhoz viszonyított aránya Magyarországon az 5. legmagasabb a 28 tagú Európai Unióban. Európában évente 25 ezer áldozatot szed a betegség.

Az SZNTT szerint a méhnyakrák kialakulását előidéző humán papillomavírus (HPV) a rákos megbetegedések 5 százalékáért tehető felelőssé. A fertőzés gyakoriságát mutatja, hogy élete során a nők 80 százaléka és a férfiak fele legalább egyszer megfertőződik HPV-vel. Minden tizedik fertőzöttnél kialakul valamilyen daganatos elváltozás.

A lakosság ennek ellenére nincs tisztában a HPV veszélyeivel: a magyarok közel harmada nem is hallott még róla és csupán minden második férfi tud a vírus létezéséről, pedig a vírus egyes törzsei náluk is daganatok kialakulását okozhatják – olvasható az SZNTT által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Magyarországon 2014 óta ingyenes a 7. osztályos lányok számára a HPV elleni védőoltás, amelyet tízből nyolc szülő kért gyermeke számára.

“A hazai oltási program nagyon komoly előrelépés, amely sokkal eredményesebbé teheti a vírus elleni küzdelmet. Ugyanakkor fontos, hogy valamennyi veszélyeztetett csoport, tehát nemcsak a kamaszlányok, hanem a felnőtt nők, a fiúk és a férfiak is felismerjék a vírus veszélyeit, és minél nagyobb számban vegyék igénybe a védőoltást. Ez ugyanakkor nem helyettesíti a nőgyógyászati szűrővizsgálatokat. A HPV elleni hatékony védekezést a védőoltás és a szűrés együttes alkalmazása jelenti” – véli Szőnyi György szülész-nőgyógyász szakorvos, az SZNTT elnöke.