Közvetlen vasúti kapcsolat Debrecen és Bécs között

Gazdaság Helyi hírek

Közvetlen vonatjárat indult az osztrák főváros és Debrecen között, ez alkalomból rendezett Debreziner Wurst-partit a Magyar Turizmus Zrt. Bécsben, az Albertina előtti téren csütörtökön.

Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) új járata, amellyel Ausztriából közvetlenül elérhető Debrecen városa, segíti Ausztria és Kelet-Magyarország turisztikai kapcsolatát. Ehhez járul majd hozzá az is, hogy az Osztrák Utazási Szövetség (ÖRV) Debrecenben tartja őszi kongresszusát, amelyen az osztrák utazási szakemberek közvetlenül ismerkedhetnek meg a régió turisztikai kínálatával – mondta Kovács Balázs, a Magyar Turizmus Zrt. Osztrák Külképviselet vezetője.

Debrecen arra törekszik, hogy közlekedéslogisztikai központja legyen a régiónak – mondta a város polgármestere az MTI-nek. Papp László (Fidesz-KDNP) tájékoztatása szerint a most induló vonatjárat mellett készül egy további együttműködés a bécsi konténerterminállal, a WienConttal annak érdekében, hogy a két város között áruforgalmat elősegítsék.
A kulturális-, turisztikai- és gasztronómiai esemény neve a debreceni páros kolbászra (Debreziner Wurst) utalt, az osztrákok által jól ismert ételt az eseményen meg is kóstolhatták.

“Szeretnénk, ha az igazi receptúra alapján készült debreceni páros nagyobb figyelmet kapna, ezért Debrecen létrehoz egy gasztronómiai társaságot, amelynek feladata lesz a debreceni kolbász minőségének ellenőrzése” – mondta a polgármester.
A debreceni párost április végén felvették a nemzeti érték tárba és októberben válhat hungarikummá – tette hozzá.