Pünkösdi gólyafiókák keltek ki a hortobágyi madárkórházban

Helyi hírek

Kikeltek az első gólyafiókák nagyröpdében! Az egyik, öt tojásos fészekaljból három kis gólya bújt elő eddig, egy tojás felrepedt és egyre még várni kell pár napot. A hétvégére várhatóan a gólyafiak többsége előbújik tojásából, így Pünkösdre már akár negyven kis gólya is lehet a madármentő helyen. A kórházban idén tíz lakott gólyafészek van, ebből négy a földön, ami igazi kuriózum e madárnál, a többi pedig az épületeken, vagy a nagy volierben kialakított gólyafészkelő helyen.

24073286_0525f6e43ec98950df403d3efa467a7a_xlA sérült madarak gyógyításánál a Madárkórházban az is fontos szempont, hogy azokat a madarakat is megmentik, amelyekről már bekerülésükkor biztosan tudható, hogy nem lehet majd visszaengedni a természetben. Ezek az általában szárnyaszegett madarak ugyan olyan hasznos tagjai lehetnek a természetnek, mint repülős társaik. Az így visszamaradt madarak a biztonságos, egészséges életkörülményeknek köszönhetően párba állnak és költenek, majd felnevelt fiókák szabadon bocsájthatók.

A fehér gólya fokozottan védett madarunk, eszmei értéke 100 000 Ft hazánkban állománya több mint egy évtizede szinte felére csökkent, azóta stagnál. A tojó rendszerint négy tojást rak, melyek nagyjából egy hónap múlva kelnek ki. A szülők felváltva kotlanak és mindketten táplálják fiókáikat. A kis gólyák két hónaposan repülnek ki a fészekből, ezután a szülők még pár napig etetik őket. Hazánkból augusztus utolsó heteiben vonulnak el afrikai telelőhelyeikre.