Szerdán lezárják a Szent Anna utcát, a Miklós utcán már az új forgalmi rend van érvényben

Helyi hírek

November 21-én az első napra tervezett feladat, azaz a Miklós utca átalakítása véget ért,
az útburkolati jeleket felfestették, a táblákat kihelyezték és a jelzőlámpák is működnek.
A járművezetők már az új forgalmi rend szerint használhatják a Miklós utcát. Kérjük, hogy
mindenki figyelmesen vezessen! Fontos változás, hogy az új forgalmi rendben megváltozott a
Piac utca és a Miklós utca „viszonya”, a kereszteződésben a Piac utca felől érkezőknek kell
megállni és elsőbbséget adni, oda került ki STOP tábla. Erre fokozottan figyeljenek az
autóvezetők!

Az egyirányúsítási program 2017. november 22-én, szerdán egy újabb szakaszon folytatódik:
Szent Anna utca: Piac utca – Sumen utca közötti szakasz.

Lezárása 8-16 óra között történik. Ez azt jelenti, hogy az érintett szakaszon működő
iskolákba még a lezárás előtt elvihetik gyermekeiket a szülők a szokott útvonalon.
Reggel 8 óra után viszont már lezárja a kivitelező a szakaszt 16.00 óráig. Szintén
lezárásra kerül a Vármegyeháza és a Varga utca Szent Anna utcai csomópontja.

A Vármegyeháza utca megközelítése érdekében erre az egy napra a Holló János utca
–Vármegyeháza utca csomópontjában és a Varga utca – Tímár utca csatlakozásánál a
„Behajtani tilos” tábla letakarásra kerül, illetve „Zsákutca” és „Megállni tilos” KRESZ táblák
lesznek kihelyezve. A közterületfelügyelők és polgárőrök a Piac utca – Szent Anna utcai
csomópontban, valamint a Szent Anna utca – Sumen utca csomópont lezárásában adnak
segítséget. Ebben az ütemben meg lesz tiltva a Sumen utcáról Szent Anna utca felé balra
kanyarodás és a Klaipeda utca irányából a Szent Anna utca felé történő jobbra kanyarodás.
Ideiglenesen a Klaipeda utcán az E.on székháza közelében levő buszmegálló után
„Parkolóhely” tábla kerül kihelyezésre annak érdekében, hogy a Svetits iskolába érkező
szülők meg tudjanak állni.

A lezárt területeken belülre csak az ott lakók, a tömegközlekedési járművek, a
megkülönböztető jelzéssel ellátott járművek, illetve a hulladákgyűjtő járművek mehetnek. A
közlekedést és a tájékozódást a Debreceni Közterületfelügyelet munkatársai és debreceni
polgárőrök segítik.