Az Eötvös József Gimnázium „Ruin” nevű csapata nyerte meg a „Túl az első X-en – Tehetsz a jövődért, válassz!” versenyt

Európa Helyi hírek
2020. február 18. – A Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium „Ruin” nevű csapata nyerte meg a „Túl az első X-en – Tehetsz a jövődért, válassz!” elnevezésű országos középiskolai vetélkedő idei döntőjét. A versenyt immáron negyedik alkalommal indította útnak az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája és a Nemzeti Választási Iroda.  A diákok utazást nyertek iskolájuk részére Strasbourgba, az Európai Parlament „Euroscola” programjára.
 
A vetélkedő célja, hogy a fiatalok megismerjék a hazai és az európai uniós demokratikus intézmények, kiemelten a választások jelentőségét, és így – jövőbeni első-választóként – tudatos magyar és európai polgárrá váljanak.

A versenyre a 14-18 éves korosztályhoz tartozó diákok nevezhettek, négyfős csapatokat alkotva. Összesen 118 csapat, 472 diák jelentkezett a megmérettetésre, közülük a regionális középdöntőket követően 13 csapat jutott a ma megrendezett budapesti országos döntőbe. A legjobb csapatoknak nem csak lexikális tudásukra, de kreativitásukra is szükségük volt, hiszen az írásbeli feladatok mellett a zsűri értékelte előadásmódjukat és vitakészségüket is. A vetélkedő tematikája ugyanis tudatosan lép túl a lexikális tudás számonkérésén és jutalmazásán. A feladatok között hangsúlyos szempont a csapatmunka ösztönzése, a fiatalok vita- és érvelési készségeinek elősegítése.

A versenyen első helyezést ért el a Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium „Ruin” nevű csapata. A diákok utazást nyertek iskolájuk részére Strasbourgba, az Európai Parlament „Euroscola” programjára.

Második helyezett lett a budapesti Bornemisza Péter Gimnázium „Team Bornemisza” nevű csapata, míg harmadik helyezést ért el a Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium „X-Imperio” nevű csapata. Ők nemcsak értékes tárgynyereményeket nyertek, hanem ellátogathatnak Brüsszelbe, az Európai Parlamentbe.

A döntő megrendezését a Nemzeti Közszolgálati Egyetem helyszínnel támogatta. A tervek szerint a vetélkedőt az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája és a Nemzeti Választási Iroda a jövőben is újra megrendezi.

foto: 5.kerulet.ittlakunk.hu