A járvány miatt könnyítést kapnak a testület által támogatott médiaszolgáltatók

Helyi hírek
A veszélyhelyzet miatt az aktuális, közcélú tájékoztatás érdekében engedményeket tesz a helyi és körzeti rádiókkal, televíziókkal már megkötött támogatási szerződéseiben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa – az e heti ülésén meghozott döntése szerint. A testület elvégezte az alaki vizsgálatokat egy kecskeméti, egy miskolci és egy szigetvári rádiós frekvencia pályázati eljárásában, és elfogadta egy körmendi helyi frekvencia pályázati felhívásának tervezetét.

A Médiatanács a veszélyhelyzet miatt egy átmeneti szabályzóval lehetővé teszi azt, hogy a nehezített körülmények ellenére is tudják teljesíteni szerződési kötelezettségeiket azok a körzeti rádiók és televíziók, amelyekkel a testület már megkötött hír-, közéleti és tematikus magazinműsorok támogatásáról szóló szerződéseket. A szolgáltatók munkatársai a vírus terjedésének megfékezése érdekében igyekeznek csökkenteni a személyes érintkezések számát, viszont így nehezen tudnak eleget tenni a támogatással járó műsorkészítési feladataiknak, hiszen kulturális és helyi közéleti események maradnak el, interjúk hiúsulnak meg.

A Médiatanács emiatt a veszélyhelyzet alatt kiterjeszti a támogatott műsorszámokban feldolgozható ügyek körét például olyan témákkal, mint az Operatív Törzs tagjai által közölt információk helyi hatásainak részletesebb kifejtése, valamint a járvány helyi oktatásra, kultúrára, egészségügyre vagy környezetre gyakorolt hatásainak feldolgozása.

Támogatott cél ezentúl az is, ha a műsorokban a fiataloknak készített oktatási segédanyagokat mutatnak be, elhelyezkedési lehetőségekről szóló ismertetőket tesznek közzé az álláskeresőknek, tanácsokat adnak az időseknek vagy a segítségkéréshez szükséges információkról számolnak be a nézőknek. Így a támogatott szolgáltatók továbbra is segíthetik közösségüket: a közszolgálati tartalmak bemutatása révén – a releváns, helyi adottságok figyelembevételével – aktívan hozzá tudnak járulni a veszélyhelyzet enyhítéséhez és megszüntetéséhez.

Rádiós frekvenciákkal kapcsolatos döntések

A testület elvégezte az alaki vizsgálatokat a körzeti Kecskemét 93,7 MHz és a helyi Szigetvár 98,9 MHz frekvenciák közösségi, valamint a körzeti Miskolc 96,3 MHz frekvencia kereskedelmi jellegű használatának pályázati eljárásaiban. A kecskeméti esetben pályázati nyilvántartásba vette a Katolikus Rádió Zrt.-t és a Karc FM Média Kft.-t, míg hiánypótlásra szólította fel a Mária Rádió Frekvencia Kft.-t. A szigetvári eljárásban hiánypótlásra szólította fel az egyedüli pályázót, a Karc FM Média Kft.-t, míg a miskolci eljárásban pályázati nyilvántartásba vette az LBK Médiaszolgáltató 2020 Kft.-t, valamint hiánypótlásra szólította fel a Radio Plus Kft.-t és a Mátra Centrum Kft.-t.

Elfogadta a grémium a Körmend 99,8 MHz helyi frekvencia kereskedelmi jellegű használatát célzó pályázati felhívásának tervezetét.