Meghalt

Egy kislány is meghalt a Miskolc és Szerencs között történt balesetben

Helyi hírek Rendőrség

Egy 13 éves kislány és egy 19 éves fiatal is meghalt abban az öt halálos áldozatot követelő balesetben, amely kedd este történt Miskolc és Szerencs között, a 37-es út 24-es kilométerénél – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu honlapon.

A 46 éves szerencsi sofőr autójával az óránkénti 60 kilométeres megengedett sebességet jelentősen túllépve átsodródott a szemközti sávba, ahol összeütközött egy szemből érkező, szabályosan haladó autóval, amelyben négyen utaztak. A balesetben mindenki meghalt – írták.

A balesetet feltételezhetően okozó férfi nem használta a biztonsági övét, mint ahogy a másik autó hátsó ülésén ülő 38 éves bekecsi nő és a 13 éves megyaszói kislány sem – írta a rendőrség. A karambolt nem élte túl a kislány 37 éves megyaszói apja és 19 éves alsódobszai rokonuk sem.

A szerencsi rendőrkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja a halálos közúti baleset pontos körülményeit.

(MTI)