Újévköszöntő regölés a Homokkerti Közösségi Házban

Kultúra

Az új esztendő már elkezdődött, s ennek a Debreceni Regösök is nyomatékot szeretnének adni, akik 2017. Boldogasszony (január) havának 7. napján, szombaton, 15 órától a Debreceni Művelődési Központ Homokkerti Közösségi Házában (Szabó Kálmán u. 68.) tartják újévköszöntő alkalmukat, ahol elhangzanak majd az ősi regösénekek.

A Debreceni Regösök és a Motolla Debrecen Egyesület szeretettel hív minden érdeklődőt az új év első Motollás alkalmára, hogy közös akarattal serkentgessék a szendergő világot! A résztvevő felnőttek és gyerekek regös botot, nemezszarvast készítenek, gyertyát mártanak.