Kelet-ukrajnai harcokban megsebesült katonák alkotásaiból nyílt kiállítás Hajdúszoboszlón

Kultúra

A kelet-ukrajnai harcokban megsebesült ukrán katonák művészeti terápia keretében készült alkotásaiból nyitottak meg kiállítást pénteken Hajdúszoboszlón, a Hotel Aurumban.

Grezsa István, a Miniszterelnökség Kárpátaljáért felelős kormánybiztosa elmondta: Magyarország kormánya az idén 20 megsebesült ukrán katona rehabilitálását vállalta, további 10 katona rehabilitációját pedig – immár második éve – Hajdúszoboszlón szervezték meg magánvállalkozások.

A kormánybiztos elmondta azt is, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az idén a háborúban megsérült ukrán katonák 700 gyerekének, a kormánybiztosság pedig további 500 ukrán gyereknek biztosít üdülési lehetőséget hazánkban.

Grezsa István a kiállítást megnyitó sajtótájékoztatón azt mondta, Magyarország megbízható partnere Ukrajnának.

A kormánybiztos a rendezvényen felmutatta azt az ukrán nemzeti zászlót, amit a tavalyi hajdúszoboszlói rehabilitáción részt vett katonák írtak alá, s azóta a budai várban őriznek. “Ez a zászló emlékeztet arra, hogy a nemzeti színek mögött emberek, családok vannak”, s arra is, milyen nagy érték a béke.

Ljubov Nepop, Ukrajna budapesti nagykövete köszönetet mondott a magyar segítségért. “A barátot bajban lehet megismerni, és Ukrajna most ebben a helyzetben van” – mondta.
Az ukrán katonákhoz fordulva azt mondta, hogy a fiatal tehetséges embereknek a kultúrával, a technikával kellene foglalkozniuk, de helyette fegyvert kellett fogniuk, kénytelenek voltak védekezni, mert “az oroszok megtámadtak minket”.

A nagykövet fontosnak nevezte a politikai kapcsolatokat, de – mint mondta – legalább olyan fontosak az emberek közötti kapcsolatok: “Magyarország és Ukrajna ennek jó példája”.
Ljubov Nepop külön köszönetet mondott Ináncsi Miklós hajdúszoboszlói vállalkozónak, aki tavaly kezdeményezte a sebesült katonák első rehabilitációját, s azóta is sokat tesz az együttműködés érdekében.

A nagykövet hozzátette: a kezdeményezés a jövő hónapban Pécsett újabb katonacsoport rehabilitációjával folytatódik. Bejelentették azt is, hogy a Belügyminisztérium Nemzedékek Biztonságáért közhasznú alapítványa és a helyi önkormányzat 25 ukrajnai gyereket táboroztat együtt a magyar és az erdélyi gyerekekkel, immár harmadik alkalommal.

“Az egyhetes pihenés szellemileg és fizikailag is fontos volt számunkra, együtt rajzoltunk, amit utoljára gyerekkorunkban csináltunk, és ez megváltoztatott minket” – mondta az egyik katona, utalva azokra a kreatív foglalkozásokra, artterápiára, ami segített feldolgozni azokat a megpróbáltatásokat, amelyeket a háborús övezetekben tapasztaltak.

“Azoknak, akik sorkatonaként vettek részt a harcokban, az átélt borzalmak után nagyon nehéz visszailleszkedni az életbe, ezért is fontos a rehabilitáció számunkra” – mondta egy másik, a donyecki repülőtér védelmében részt vett katona. Egy harmadik békét és jólétet kívánt mindenkinek.

A hajdúszoboszlói szállodában ezután megnyitották a háborúban megsebesült ukrán katonák festményeiből, grafikáiból rendezett alkalmi kiállítást.