Grúz film nyerte el a 19. CineFest fődíját

Kultúra

Elena Naveriani grúz rendező Rigó, rigó, szederinda című filmje kapta a 19. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, a Pressburger Imre-díjat. A fesztivál nagydíját, a Zukor Adolf-díjat a neves finn rendező, Aki Kaurismäki Hulló levelek című alkotásának ítélte oda a zsűri.

A szervezők szombati közleménye szerint a filmmustra szombati záróünnepségén a közönségdíjat Tóth Barnabás Mesterjátszma, valamint Bánovits Ottó és Takó Sándor Nikola Tesla – A fény gyermeke című alkotása kapta.

A CineDocs kategória díját David Gutnik Két fal uralma című filmje érdemelte ki, a legjobb rövidfilm Lucas Bacle A gondozó című alkotása lett. A CineNeWave kategória díját Dóczé Péter Nyugalom megzavarására alkalmas című alkotása kapta.

A magyar animáció ifjú tehetségének járó Dargay Attila-díjat Ivády Tamás vehette át. A fődíj mellett a Rigó, rigó, szederinda című alkotás elnyerte az Art Mozik Nemzetközi Szövetségének CICAE díját, valamint a filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége, a FIPRESCI legjobb nemzetközi filmnek járó díját is.

Szelestey Bianka Mintha kéne című rendezése pedig a FIPRESCI legjobb magyar kisfilmnek járó elismerését kapta, A Nemzetközi Ökumenikus Zsűri díját pedig Tudor Giurgiu Libertate ’89 – Nagyszeben című alkotásának ítélték oda.

Életműdíjjal ismerték el az idén 75 éves, Kossuth- és Balázs Béla-díjas Almási Tamás rendező munkásságát, aki negyvennél is több filmet készített.

Az Európai Mozi Nagykövete díjával a legkülönbözőbb nemzetiségű filmekben, többek között Lars von Trier-filmjeiben 1991 óra rendszeresen látható Jean-Marc Barr munkásságát ismerték el, aki a zsűri elnökeként a fesztivál teljes időtartama alatt Miskolcon tartózkodott – írják.

Az összegzés szerint Bíró Tibor, a CineFest igazgatója a záró ceremónián elmondta, hogy idén rekordot döntött a nézők száma: több mint kilencezer kiváltott jeggyel, valamint az ingyenes vetítések és a szakmai programok nézőivel együtt tizenötezer résztvevővel az idei volt az eddigi leglátogatottabb CineFest.

“A filmbemutatók mellett megannyi szakmai program és közönségtalálkozó egészítette ki a fesztivált. Idén különösen büszkék vagyunk arra, hogy Magyarországon a CineFest fogadhatta a Making Waves – A hongkongi filmművészet éllovasai programsorozatot. Ennek keretében hat kiváló hongkongi film, és az alkotásokban játszó színészek érkeztek Miskolcra” – hangsúlyozta Bíró Tibor.

A CineFest kilenc napja alatt több magyar nagyjátékfilm (Mesterjátszma, Magyarázat mindenre és a koprodukcióban készült Libertate ’89 – Nagyszeben) és egész estés dokumentumfilm (Cirkusztestvérek, Nem halok meg, Nikola Tesla – A fény gyermeke, Varrat) premierjének adott otthont – olvasható a közleményben.

Mint írják, idén nem csak a legnagyobb A-kategóriás fesztiválok sikereit, hanem egyenesen a díjazottjait láthatta a CineFesten először a magyar közönség, hiszen többek között itt debütált a Cannes-i Arany Pálma- (Egy zuhanás anatómiája), a berlini Arany Medve- (Az Adamanton), és a velencei Arany Oroszlán-nyertes (Mennyi szépség és kín), sőt, Szarajevó (Rigó, rigó, szederinda) és Karlovy Vary (Blaga leckéi) fődíjasa is.

A fesztiválra idén többek között olyan filmesek látogattak el, mint Dér Asia, Tudor Giurgiu, Gulyás Gyula, Reisz Gábor és Tóth Barnabás, valamint a hongkongi program részeként Choi Cecilia, Yeung Renci, Wong You-nam és Lam Bowie színészek – olvasható az összegzésben.

A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált jövőre 2024. szeptember 6. és 14. között szervezik meg – áll a közleményben.

(MTI)