Meghalt

Meghalt Dózsa László színművész

Kultúra

Nyolcvanegy éves korában, méltósággal viselt betegség után hétfőn hajnalban elhunyt Dózsa László színész, rendező – tudatta az MTI-vel a család hétfőn.

Dózsa Lászlót Újpest Önkormányzata saját halottjának tekinti – írta Facebook-oldalán Déri Tibor, a IV. kerület polgármestere, aki felidézte azt is, hogy Dózsa László az Újpest Színház korábbi művészeti vezetője és főrendezője, az Újpestért Díj és a Budapest díszpolgára cím birtokosa is volt.

Dózsa László 1942-ben született Budapesten. Saját bevallása szerint gyermekkorában súlyosan megsebesült az 1956-os forradalomban. Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában tanult, majd 1967-ben elvégezte a színművészeti főiskolát is. Előbb Debrecenben, majd 1970 és 1980 között a Madách Színházban játszott. Ezután két évadot a Népszínházban töltött, majd 1991-ig a Nemzeti Színház tagja volt, majd ismét a Madách Színházban játszott. Több filmben is szerepelt.

2005-ben 1956-os emlékéremmel tüntették ki, 2011-ben érdemes művész címet kapott. 2016-ban Budapest díszpolgára, 2019-ben kiváló művész lett. 2006-ban jelent meg A rivaldától a vérpadig és utána című könyve.