Megérkeztek a kórházba az Olaszországból hazatérő diákok és kísérőik

Ország

Megérkezett a budapesti Szent László Kórházba az a magyar diákokból és kísérőikből álló csoport, amely Észak-Olaszországból tért haza – közölte az M1 aktuális csatorna vasárnap este.

Korábban a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) azt közölte: a tizenegy magyar középiskolás diákot, valamint kísérőjüket és az autóbusz két vezetőjét két hétre elkülönítik.

Az NNK közleményében azt írta: Lombardia tartományban rövid időn belül megtöbbszöröződött, 90-re emelkedett az igazoltan fertőzött esetek száma, és több északi tartományban is a betegek számának emelkedéséről adtak tájékoztatást.

A magyar iskolások szálláshelye mindössze 13 kilométerre volt a lezárt területtől, a tanulók sokat ingáztak tömegközlekedéssel Milánó északkeleti térségében a néhány hetes ott-tartózkodásuk ideje alatt.

Ezekre a tényezőkre tekintettel, valamint a diákok és a magyar lakosság lehető legmagasabb szintű védelme érdekében hozta meg az NNK az említett járványügyi intézkedést – közölték.