Szakítás miatt akart ölni

Ország

A Fejér Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki 2019. szeptember 8-án, Dunaújvárosban, szakítás miatt megkísérelte megölni a sértettet.

A vádirat szerint a terhelt italozó magatartása miatt párkapcsolata a sértettel megromlott, amely miatt a nő szakított a férfival. A férfi 2019. szeptember 8-án, különböző vendéglátóipari helyeken többször fogyasztott szeszes italt. Egy sörösüveget  eltört és az üveg nyakát tartalmazó csonkot a ruházatába rejtette.

Este megvárta a munkából hazaérkező sértettet az autóbuszmegállónál, azonban a nő nem állt szóba vele, előre sietett, a férfi pedig követte a lakásáig. A sértett egyedül ment fel az otthonába, azonban kis idő múlva a vádlott bekopogott. A nő nem engedte be, hanem lement vele a lépcsőház földszintjére beszélni. Szóváltás alakult ki közöttük, majd a férfi elővette a zsebéből a törött sörösüveg darabot, azzal a sértettre támadt és a nyakát megszúrta. Dulakodás alakult ki közöttük, mindketten a földre kerültek, a sértett kiszabadult a vádlott szorításából. A férfi ekkor, mivel cselekménye nem járt eredménnyel, egy későbbi ölési cselekménnyel fenyegette meg a nőt, aki ezután a helyszínről elmenekült.

A sértett a szúrás következtében könnyű személyi sérülést szenvedett, azonban súlyosabb, életveszélyes sérülés kialakulásának a reális veszélye fennállt.

A főügyészség vádiratában a terhelttel szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását, közügyek gyakorlásától eltiltást, valamint letartóztatásának az elsőfokú ügydöntő határozat kihirdetéséig történő fenntartását indítványozta.

 

ugyeszseg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.