Generációkutató: kevesen tudják, hogy mikor van apák napja

Ország

Az emberek 70-80 százaléka nem tudja, hogy az apák napja június harmadik vasárnapján van – mondta Steigervald Krisztián generációkutató szombaton az M1 aktuális csatornán.

Ez is mutatja, hogy az apákkal kapcsolatos érzelmi megnyilvánulások még mindig nem általánosak a családokban – tette hozzá. Megjegyezte: sok féri apaként a paternalista szülői, nagyszülői mintát követi, amelyre nem jellemző az “emocionális hozzáállás”.

A digitalizáció és az audiovizuális kommunikáció térhódításával változtak a férfiakkal szembeni elvárások. Nemcsak az anyagi biztonság megteremtéséért és a védelemért felelnek, hanem például a külsejük is meghatározóvá vált a karrierjük és a párkapcsolatuk szempontjából is – fejtegette.

A műsorban elhangzott, hogy apák napja alkalmából először egy kilenc gyermekét egyedül nevelő, veterán katonát köszöntettek Washington államban, 1916 júniusában, és az ünnepet Richard Nixon, a 37. amerikai elnök tette hivatalossá 1972-ben.