Orbán: „Emelt szintű készültséget rendeltem el a magyar kórházakban”

Ország
Koronavírus

A legújabb számok megerősítették, hogy a járványhelyzet drámaian romlik, ezért újra azt a számot kell nézni, hogy hány üres ágyunk van és hány kórházi ágy van felszerelve lélegeztetőgéppel, mert a szakértők egyetértenek abban, hogy a következő két hétben drasztikusan nőhet a megbetegedések száma – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.

A kormányfő szerint köszönet illeti a járványügyi szakértőket, mert az előre jelzéseik szinte kivétel nélkül beváltak. A miniszterelnök elmondta, hogy el kellett rendelnie a kórházakban az emelt szintű készültséget és minden kórházban a katonák is ott vannak a vezetésben. „Újra vissza kell hoznunk azt a készültségi állapotot, ami áprilisban és november környékén volt jellemző” – tette hozzá Orbán Viktor.

Emelt szintű készültség kell

„El kellett rendelnem egy emelt szintű készültséget a magyar kórházakban” – közölte. Minden kórházban ott vannak az egyenruhások. Át kell nézni a vezénylési listákat, hogy az orvosokat és ápolókat hova irányíthassák. Vissza kell hozni azt a készültségi állapotot, ami áprilisban volt jellemző.

Lesz elengedő orvos az oltópontokon – mondta.

Az unióval lekötött vakcinák az előre jelzettnél is lassabban jönnek, ha nem lenne kínai és orosz vakcina, nagy bajban lennénk.

​Úgy vélte, hogy felelőtlen a baloldal politikája: oltásellenesek, bizonytalanságot szítanak és le akarják beszélni az embereket az oltásról. Arra kért mindenkit, hogy regisztráljanak a gyors oltás érdekében.

A regisztráltak mind nyugodt húsvétra számíthatnak

Húsvétra az összes regisztrált megkapja legalább az első oltást, ami azt jelenti, hogy az EU-ban nálunk lesz a legmagasabb oltási arány.

Egyszerre kell megbeszélni, hogyan lazítsunk és ugyanakkor betartsuk a korlátozásokat. A következő napok döntik el, hogy kell-e szigorítani.

A határokon mindenképpen szigorítani kell.

Az üzleti célú Európán kívüli utazásokat radikálisan szigorítani kell és ennek kidolgozására kérte a miniszterelnök az operatív törzset.

​Olyan nagy a baj az EU-ban hogy nincs itt a felelősségre vonás ideje. Minden országnak saját maga kell megvédenie saját magát. A személyforgalom korlátozása mellett fenn kell tartani az áruforgalom és a tőke szabad áramlását.

Most fontosabb az idő, mint a vakcina ára

Az Európai Bizottság jól tárgyalt, mert pénzt próbáltak megtakarítani, de sok időt vesztett ezzel. Most fontosabb az idő, mint a vakcina ára.

A kormányfő elmondta, hogy a magyar stratégia két lábon áll, így minden hatékony és biztonságos vakcinát behozunk. Ezért lesz Magyarország a legjobban beoltott ország az EU-ban.

A kibertámadásoktól védeni kell magunkat

A múlt héten kibertámadás indult a nemzeti konzultációs oldal ellen – hangzott el az adásban.

A világban nekünk nincsenek ellenségeink, de ennek ellenére vannak támadások a kibertérben – fogalmazott. Védekezünk az ilyen típusú támadások ellen, igyekszünk megvédeni magunkat és a védelmi rendszereket is folyamatosan fejlesztjük.

A harmadik hullám több tízezer ember munkahelyét veszélyezteti és senkit se hagyhatunk az út szélén. A bértámogatási programokat

Meg vannak az eszközeink arra, hogy a bajba jutott vállalkozásoknak nyújtott támogatásokat az újranyitás utáni első hónapban is megtartjuk,

​Törekedni, hogy új munkahelyeket hozzunk létre

Elmondta, hogy jelenleg 55 ezerrel kevesebben dolgoznak, mint egy éve, ezért a következő hónapokban arra kell törekedni, hogy új munkahelyeket hozzunk létre.

„Azt vállaltuk, hogy annyi munkahelyet hozunk létre, amennyit a vírus elpusztított, ezért a következő hónapban” – mondta.

Időben megszületnek az állatvédelmi szabályok is

Az állatvédelmi konzultációról azt mondta, hogy ő kitöltötte, de a harmadik hullám, a vakcina-beszerzések miatt hátrébb került ez az ügy. Kellő időben meg fognak születni az állatvédelmi szabályok – mondta.