Lassan csökkenni kezdenek a belvízfoltok

Ország

Az Alföldön még nagy területen áll a víz a földeken, de az eddigieknél hidegebb, nagyrészt száraz, gyakran szeles időben a belvízfoltok lassan csökkenni kezdenek – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön közölt agrometeorológiai elemzésében.

A honlapjukon megjelent összefoglaló szerint a múlt hét eleje óta az ország délnyugati-északkeleti sávjában nagy területen 50-90 milliméternyi csapadék hullott le, Miskolc térségében csak a múlt héten annyi, mint tavaly az év első négy hónapjában összesen.

Az elmúlt 30 és az elmúlt 90 nap is országszerte csapadékosabb volt a sokéves átlagnál, ez alól csak Sopron térsége kivétel, ahol domborzati okok miatt a délnyugatról érkező nedves levegőből csak kevés csapadék hullik.

A hőmérséklet a múlt hét második felében több fokkal visszaesett, de még így is az ilyenkor megszokott értékek fölött alakult.

Az őszi vetések jellemzően jó állapotban vannak, bár az Alföldön nagy foltokban jellemző a vízborítás a vetésekben, ami az elmúlt időszak magas, 4 fokot meghaladó napi átlaghőmérsékletei mellett kimondottan káros – írták.

Hozzátették, hogy a tartósan enyhe idő belvíz nélkül sem tett jót a növényeknek, megzavarta a vegetációs ciklusukat, ráadásul hideg hiányában a kártevők és kórokozók sem ritkultak. A túl enyhe idő miatt a mogyoró virágzása már az északkeleti országrészben is megkezdődött.

Az elemzés szerint a folytatásban az eddiginél hidegebb, nagyrészt száraz, gyakran szeles idő valószínű, így a belvízfoltok lassan csökkenni kezdenek. Jelentősebb csapadék nem várható. Hétfőig éjszakánként országszerte fagypont alá hűl le a levegő, de erős fagyokra nem kell számítani, mínusz 1 és mínusz 5 fok közötti értékek lesznek a jellemzők, napközben pedig 0 és plusz 5 fok közé emelkedik a hőmérséklet. Keddtől kis mértékben melegszik az idő.

Fotó: Belvízben álló szarvasmarha Balmazújváros határában 2023. január 19-én. MTI/Czeglédi Zsolt