Hajdú-Bihar megyében történt balesetek

Rendőrség

Tájékoztató az elmúlt 24 órában történt személyi sérüléssel járó balesetekről.

A hajdúböszörményi rendőrök intézkedtek egy baleset helyszínén 2017. augusztus 14-én 14 óra 25 perc körül Hajdúböszörményben, a Kossuth és a Mester utcák kereszteződésében, ahol két kerékpáros ütközött össze. A balesetet okozó kerékpáros a Korpona utca irányából a Kossuth utca felé haladt, amikor nem adott elsőbbséget a Szent István tér irányából a Hajdúkerület utca felé haladó másik kerékpárosnak, akit a mentőszolgálat munkatársai kórházba vittek. A 74 éves nő súlyos sérülést szenvedett. A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság vizsgálja az eset körülményeit.

N3950230

Egy debreceni férfi motorkerékpárral közlekedett 2017. augusztus 14-én 20 óra 10 perc körül Debrecenben, a Csemete utca felől a Honvéd utca irányába. Haladása során a motoros nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte közlekedő személygépkocsival, amelynek sofőrje forgalmi okból lassított, majd megállt. A 44 éves motorkerékpáros hirtelen fékezett, ennek következtében elcsúszott és járművével az autónak csapódott. A férfi könnyű sérülést szenvedett. A Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit.

Ne feledjék: a balesetek megelőzhetők! A legjobb prevenció minden esetben a közlekedési szabályok betartása.

Balesetmentes közlekedést kíván a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság!