Akcióztak a borsodi rendőrök

Rendőrség

Tavasszal is rendszeresek a közúti ellenőrzések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, amelyek során a motor-kerékpárporosok biztonságára különös figyelem hárul. Jó tudni azt is, hogy nem minden kerékpár, aminek két kereke van.

Közúti ellenőrzést hajtottak végre az Ózdi Rendőrkapitányság járőrei 2019. április 9-én. A rendőrök 13 órakor, Ózdon, a Sárli úton megállítottak egy elektromos meghajtású motorkerékpárral közlekedő 61 éves motorost. A járművet vezető férfi nem rendelkezett vezetői engedéllyel, bukósisakot nem viselt, és kötelező biztosítással sem rendelkezett. Mindazonáltal ittasan vezetett, így a szabálysértési eljárások mellett vele szemben büntetőeljárást is indít a hatóság.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet arra, hogy a rendőri ellenőrzések során többször előfordult, hogy a kerékpárnak hitt jármű segédmotor-kerékpár volt. Sok esetben az érintett nem is tudta, hogy pontosan mivel közlekedik. Vannak olyan kétkerekűek, amelyek felszereltsége már a segédmotor-kerékpárok szintjére emeli az egy nyomtávon haladó járműveket, így a vonatkozó jogszabályok is különbözőek, a témában további információk itt érhetőek el.