Partvisnyél és kés

Rendőrség

A rendőrök egy testvérpárt fogtak el, akik Hejőszalonta egyik utcájában verekedtek össze.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2019. augusztus 5-én 22 óra 52 perckor érkezett bejelentés, hogy Hejőszalonta, Kossuth utcában két férfi verekszik.

A járőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol tetten érték a garázdákat.

A megindított büntetőeljárás során a rendőrök megállapították, hogy az elkövetők között vita alakult ki, majd partvisnyéllel bántalmazták egymást, illetve egyikőjük egy késsel is megvágta testvére arcát.

A nyomozók a férfiakat garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

partvisnyélkés