Őrizetbe vették a miskolci támadókat

Rendőrség

Egy órán belül elfogták a rendőrök azokat a fiatalkorú fiúkat, akik kiraboltak egy fiatalembert Miskolcon.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 17 éves, egy 16 éves fiatalkorú fiúval, és 14 éves társukkal szemben. A helyi útonállók 2021. július 8-án, egy óra körül Miskolcon, a Corvin utcában rátámadtak a 21 éves sértettre, akitől erőszakkal elvették a mobiltelefonját és párezer forintját. A támadók ezt követően elmenekültek a helyszínről.

A bejelentést követően a rendőrök egy órán belül azonosították, elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalkorú fiúkat. A Miskolci Rendőrkapitányság az őrizetbe vett gyanúsítottakkal szemben előterjesztést tett letartóztatásuk elrendelésére.

Az ügyben még további nyomozati cselekmények várhatók, mivel a három fiú a közelmúltban, Miskolcon, egy hasonló módon elkövetett rablással is összefüggésbe hozható – tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.